Vajdaság
Két tonna elektromos hulladékot gyűjtöttek össze Magyarkanizsa községben
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a község teljes területén az elektromoshulladék-gyűjtő akciót, melynek keretében gondoskodott a használaton kívüli háztartási gépek, elektronikai berendezések, felszerelések begyűjtéséről és azok térítésmentes elszállításáról.

Az akció hétvégente zajlott az elmúlt egy hónapban a község falvaiban, majd ma Magyarkanizsán zárult. Ebből az alkalomból nyilatkozott Fejsztámer Róbert polgármester és Tomin Zoran, a Községi Tanács környezetvédelemmel megbízott tagja a sajtónak.

A polgárok folyamatosan érkeztek már a reggeli óráktól az Idea áruház melletti parkolóba. Nada Kostić egy régi tévékészüléket hozott el, egy számítógépházat, nyomtatót és egy régi telefaxot. Azt mondta, hogy örül, hogy az önkormányzat megszervezte ezt az akciót és megszabadulhatott ezektől a hulladékoktól.

Magyarkanizsa község önkormányzatának támogatásával sikerült megszervezni az akciót a község egész területén, ami azt jelenti, hogy mind a kilenc helyi közösség területén volt lehetőség az elektromos és elektronikai hulladék átadására, mondta Fejsztámer Róbert polgármester.

- Környezetvédelmi szempontból nagyon fontos, hogy az ilyenfajta hulladékot ne otthon gyűjtögessük és tároljuk, hanem vigyük el olyan helyekre, ahol átveszik azt, hogy utána újrahasznosítsák. Az ilyen átvevőhelyeket szerveztük meg a község egész területén, hogy ne kelljen mindenhonnan a városba beszállítani ezt a hulladékot. Úgy veszem észre, hogy nagyon sikeres volt ez az akció, hisz a mostani pillanatig több mint másfél tonna hulladék gyűlt össze. Bízom benne, hogy ugyanezt az akciót jövőre is meg tudjuk szervezni. Ez nagyjából félmillió dináros kiadást jelent az önkormányzatnak, de amint mondják, az egészségvédelem fontosságát nagyon nehéz pénzben értékelni. Nem is lehet ára annak, hogy egy tisztább, s egészségesebb környezetben éljünk - mondta a polgármester.

Az összegyűjtött hulladékot egy vállalkozó viszi el saját telephelyére, majd a szétválogatás után értékesíti azokat a részeket, amiket újra fel tudnak használni. A hulladék tehát előbb Szabadkára, majd onnan Újvidékre kerül.

Tomin Zoran, a Községi Tanács környezetvédelemmel megbízott tagja is sikeresnek minősítette az akciót, amit véleménye szerint rendszeressé kellene majd tenni. Becslése szerint az akció végére mintegy két tonna elektromos hulladék gyűlt össze Magyarkanizsa községben.

Németh Ernő
Október 12-én, hétfőn hivatalosan is visszatértek iskolájuk épületébe az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai, miután befejeződtek az épület kupolájának felújítási munkálatai. A tanulók ugyanakkor estére tiltakozást hirdettek, mert állításuk szerint korábban titokban lehallgatták egyik gyűlésüket. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 11:23 ]
Változóan felhős, időnként napos idő várható hétfőn Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban helyenként 6 fokig hűlhet a levegő, napközben pedig 15 és 20 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk. A nyugati, északnyugati szél többnyire gyenge vagy mérsékelt...
2026. OKTÓBER 12.
[ 7:52 ]
Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a nagybecskereki kampányrendezvényen kijelentette: 2028 végéig megnyitják a Belgrád–Nagybecskerek autópálya első szakaszát, a teljes út pedig 2030 végére készül el. „2028 végéig befejezzük a Belgrád és Antalfalva közötti, 24...
2026. OKTÓBER 11.
[ 15:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó