Vajdaság
Lakossági fórum Horgoson a migrációs válság kapcsán 
Betűméret:             

Egyre több horgosi érzi úgy, hogy lassan ellehetetlenül a normális élet a faluban a migránsok nagy száma miatt. A gyerekeket nem merik felügyelet nélkül elengedni az iskolába, hisz a falu központi részén is csapatostul menetelnek az idegenek. Vannak üzletek, ahonnan már teljesen kiszorultak a helybeliek. Egyre több a migrációhoz kötődő bűncselekmény, sötétedés után zárják a kapukat, s ha tehetik, ki sem mozdulnak már otthonaikból az esti órákban.

A horgosi külterületeken bujkáló idegenek számát csak megsaccolni lehet. Van olyan migránstábor, ahol közel ezren élnek, s több ilyen búvóhely is van a faluban. A sajtóban megjelent becslések szerint is néhány ezer lehet a számuk. Az összehasonlítás végett Horgos lakosainak a száma valamivel 4 ezer fölött van.

Sokan érzik úgy, hogy a falu problémáival magára maradt. A helyi illetékesek nem tehetnek sokat, Belgrád pedig csak látszatintézkedéseket hoz, s néha látványosan felvonul pár rendőrautó, rabszállító, autóbusz, hogy összeszedjék az illetéktelenül a faluban tartózkodókat, s valamelyik befogadóközpontba vigyék, hogy néhány nap múlva ismét megjelenjenek Horgoson.

A horgosiak intézkedést követelnek. Aláírásgyűjtést is szerveztek, hogy kérjék a lakossági fórum megtartását, hogy megoldást találjanak a migránsválságra, s üzenjenek: nem akarnak Rábé sorsára jutni!

Horgos Helyi Közösség Tanácsa november 17-én, azaz csütörtökön 17 órára várja a polgárokat a művelődési házba. A lakossági fórum napirendjén három pont szerepel: a migránsválság okozta aktuális problémák, beszámoló a 2021-es és 2022-es évben elvégzett munkáról, végül meghallgatják majd a lakossági észrevételeket és javaslatokat.

Kérik a polgárokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a rendezvényen.

Németh Ernő
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerb nyelven szólalt fel az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista péntek esti újvidéki kampányrendezvényén, ahol támogatásáról biztosította Aleksandar Vučićot. Fico azt mondta, azért áll mellette, mert szerinte nem engedi, hogy Szerbiát külföldről irányítsák, és megvédi az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 19:02 ]
Maradjanak otthon, vagy töltsék az időt barátaiknál a városon kívül, és ne reagáljanak az újvidéki belvárosban zajló eseményekre – erre kérte az újvidékieket Ilija Srdanović, az Egyetemistalista listavezetője az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista péntek esti nagygyűlése kapcsán. Srdanović...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:27 ]
Robert Fico a brüsszeli uniós csúcstalálkozó vége előtt távozott, hogy Újvidékre utazzon és részt vegyen Aleksandar Vučić péntek esti kampányrendezvényén. A szlovák kormányfő emiatt már nem vett részt a migrációról, az uniós védelemről és biztonságról, valamint a közel-keleti helyzetről szóló tárgyalásokon –...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó