Vajdaság
Iskolai erőszak Szabadkán: Egy nyolcadikos fiú a kórházban kötött ki
Betűméret:             

Iskolai erőszak történt tegnap a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában, amikor egy nyolcadik osztályos tanulót hátulról megtámadtak. Édesapja szerint a fiúnak az esés során megsérültek a bordái és a lépe, amit végül az orvosok ki is vettek. Az iskola a Subotica.com portálnak megerősítette, hogy az esetről videófelvétel is készült, és a protokoll szerint járnak el.

Mindez a délután folyamán, az iskola előcsarnokában, a szünetben történt. A biztonsági kamerák rögzítették az ominózus esetet, aminek következtében az erőszak áldozatául esett tanuló a műtőasztalon kötött ki.

„A videón jól látható, hogy a fiamat hátulról lökdösik és megütik. Ezt egy több diákból álló csoport csinálja. A fiam folytatja útját a tanterem felé, és egy fiú kiválik ebből a csoportból, közelebb megy hozzá, ismét hátulról, és elgáncsolta. Szóval, egy jóval magasabb és nagyobb fiú hátulról gáncsolta el a 45 kg-os fiamat. Amikor elesett, a keze a teste alatt volt, összezúzta a bordáit, és megrepedt a lépe”, mesélte Dejan Kolar, az erőszakot elszenvedett kiskorú fiú apja.

Az apa a hívás után azonnal az iskolába ment, ahol azt kérte, hogy azonnal hívják az iskolaigazgatót és a rendőrséget, de azt a választ kapta, hogy „ez nem így működik”. Ezt követően a férfi maga vitte el a gyermekét a kórházba, ahol eltávolították a lépét.

„A gyermek állapota stabil. Ismerek olyan embereket, akik lép nélkül élnek, és tudom, hogy mostantól minden megfázásnál és vírusnál nagyon óvatosnak kell lennünk. Bármilyen eredetű láz gondot okoz majd”, magyarázta a szülő, aki elmondta, hogy nem ez volt az első eset, a fiát évek óta verbálisan, lelkileg és fizikailag bántalmazzák egyes társai, de a tegnap történtek után jogi harcot fog indítani a felelősök ellen.

„Ma délelőtt a rendőrségen voltam, és továbbra is a protokoll szerint járnak el. Amit magánszemélyként tehetek, az az, hogy pert indítok az összes tettes, a szüleik és az iskola ellen. Mindkét gyerekemet ki fogom venni ebből az iskolából. Már az első osztálytól figyelmeztettem mindenkit, hogy a gyerek sírva jön haza az iskolából. Képzeljék el, mit érez egy gyerek, amikor kidobják az uzsonnáját az ablakon, vagy eltörik a szemüvegét”, mondta az elkeseredett apa.

Az iskola közölte, hogy megnézték a tegnap történtekről készült videót.

„Mintegy harminc másodperc alatt történt minden. Összehívtuk a kortárs erőszak elleni csoportot, amely a mai ülésen meghallgatja a bántalmazásban résztvevő gyerekek nyilatkozatait, a szüleinek jelenlétében. Nem akarjuk elhallgattatni az ügyet, minden szülőt azonnal értesítettünk, és az iskola az ilyen helyzetekben alkalmazott protokoll szerint jár el”, nyilatkozta Pajica Bašić, a Sonja Marinković Általános Iskola igazgatója.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó