Vajdaság
Holnaptól változik a forgalmi rend az autópálya vajdasági szakaszán 
Betűméret:             

Két vajdasági ponton is változik az autópálya forgalmi rendje holnaptól.

A horgosi határátkelő felé tartó irányban a keleti szabadkai kijárónál a forgalmi és a leállósávban is zajlanak majd a munkálatok, így a közlekedést 7 és 16 óra között az előzősávba terelik.

Újvidék irányából ezért nem lehet ezen a helyen letérni sem az autópályáról, az alternatív lehetőség a déli vagy az északi szabadkai leágazás.

Újzsednik és Csantavér között november 28. és december 3. között lesz változás. 7 és 16 óra között nem lehet majd csatlakozni Csantavérnél a Szabadka és az Újvidék felé tartó útra, de nem lesz lehetőség letérni sem róla Csantavér felé.

Szintén leállítják a forgalmat mindkét irányban Nagyfény (Stari Žednik) és Csantavér között. Az ajánlott útvonal a Szabadka–Csantavér–Tornyos. (021.rs)

Žarko Mićin, Újvidék polgármestere szerint az újvidéki vasútállomás épületének helyreállítási munkálatai az év végéig tarthatnak, míg az új megállóhely hat hónapon belül elkészülhet. A központi vasútállomást 2024. november 1-je óta nem használhatják az utasok, miután a felújított épületen leszakadt az...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 17:11 ]
Az újvidéki városi képviselő-testület mai ülésén elfogadta a Strand–Kabel nevű terület szabályozási tervét, amely lehetővé teszi egy templom felépítését a Limán városrészben, a strand közelében. A határozatot a jelen lévő 46 képviselő egyhangúlag támogatta. Đurađ Jakšić alpolgármester az illetékes...
2026. FEBRUÁR 4.
[ 13:29 ]
Nagykikinda városa megkezdte városi térségre vonatkozó területfejlesztési stratégiájának kidolgozását az Európai Unió támogatásával, az EU INTEGRA – Az EU támogatása az integrált területi fejlesztéshez elnevezésű program keretében. A program a Európai Integrációs Minisztérium együttműködésével valósul meg. A...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó