Vajdaság
Kétsávossá bővül a Ludas és Kispiac közti út 
Betűméret:             

Kétsávossá bővül, azaz helyi jellegűből regionálissá válik a közeljövőben a Ludas és Kispiac közti út.

Egyes előkészületi munkákat már megkezdtek, amit kedden megtekintett dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke és Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.

A Ludas-Kispiac út a legrövidebb összeköttetés Szabadka és Magyarkanizsa között. Hivatalosan az 5-ös számú helyi jellegű út nevet viseli, de sokkal több annál. Nemcsak a két falu lakói és a mezőgazdasági termelők veszik ugyanis igénybe, hanem a Magyarkanizsára vagy Észak-Bánátba tartók is. Hatalmas forgalom bonyolódik rajta és az elmúlt tíz évben jelentősen megrongálódott, az egyébként is keskeny út.

Most két fázisban felújítják az utat: elkészült a tervdokumentáció, majd december folyamán az útpadkát közel 2 kilométeres szakaszon mart aszfalttal építették ki és kitisztították, illetve kiásták az esővizes árkokat az úttest mindkét oldalán. A most, a szabadkai költségvetési eszközökből elvégzett munkálatok, jelentős mértékben csökkentik a következő, második szakaszra vonatkozó beruházási összeget, amikor is kétsávossá bővül az út. Erre hamarosan pályázni fognak a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságnál, közölte Pásztor Bálint.

Az út nem az egyetlen beruházás Ludason, ugyanis a településen az idén megkezdődik a gázvezeték-hálózat kiépítése, 14 km hosszúságban, 25 millió dinár értékben, valamint a Kosztolányi-ház felújítása és átalakítása civil térré, otthont adva a helyi civil szervezeteknek, 10,2 millió dinár értékben.

N. E.
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó