Vajdaság
Szabadka: Hetvenéves jubileumára készül a Szabadegyetem 
Betűméret:             

Idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a szabadkai Szabadegyetem. Ebből az alkalomból számos programot terveznek. Szintén jubilál a 30 éves Palicsi Nemzetközi Filmek Fesztiválja és az ugyancsak 30 éves Gyermekszínházak Nemzetközi Fesztiválja, amelyek szervezője a Szabadegyetem.

A hármas évforduló kapcsán számos ingyenes programra kerül majd sor.

A Szabadegyetem rendezvényeit éves szinten átlagban 70 ezer ember tekinti meg, beleértve a fesztiválok, az Eurocinema mozi, a különböző kiállítások, koncertek, műhelymunkák közönségét is.

Az intézményt 1953-ban Munkásegyetem néven alapították, hogy kielégítsék a dolgozók igényeit a munka melletti továbbtanulásra. Nagyon rövid idő alatt szerzett magának nagy tekintélyt a Munkásegyetem, amelynek képzésein az első 50 év alatt több mint 100 ezer ember vett részt.

A Szabadegyetem nevet 1992-ben vették fel, s közben profilváltás is történt köszönve a fesztiváloknak, a kiadói tevékenységnek, valamint a különféle bemutatóknak.

Az Eurocinema mozit 2010-ben alapították, amikor a városban egyetlenegy filmszínház sem működött. Évente több mint 200 filmet vetítenek, s amelyek közönsége eléri a 40 ezer főt.

N. E.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartotta huszonegyedik rendes ülését, amelyen 53 napirendi pontot tárgyaltak meg a tagok. Az ülésen elfogadták a 2025-ös költségvetés módosítását, amelynek értelmében az idei büdzsé több mint 23 millió dinárral nőtt. Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:00 ]
Befejezte az éhségsztrájkot Milomir Jaćimović fia – közölte az apa az N1-nek nyilatkozva. Elmondása szerint sikerült meggyőznie gyermekét, és ügyvédjük is hosszasan beszélt vele. „Nem akartam, hogy a gyerekem belekeveredjen ebbe” – fogalmazott Jaćimović. Ő maga azonban folytatja a már négy napja tartó...
2025. NOVEMBER 13.
[ 20:30 ]
A Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége (YUTA) igazgatója, Aleksandar Seničić szerint az Európai Unió új határellenőrzési rendszerének bevezetése miatt kialakult torlódások előre láthatók voltak – de a helyzet súlyossága minden várakozást felülmúlt. Amikor először beszéltünk az EES-rendszer bevezetéséről, már...
2025. NOVEMBER 13.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó