Vajdaság
Üzembe helyezték az új magyarkanizsai közlekedési lámpát
Ez volt a feltétele az új buszállomás megnyitásának 
Betűméret:             

Még tavaly felállították, de eddig csak sárgán villogott. Mostantól viszont irányítja is a forgalmat az új magyarkanizsai villanyrendőr a Népkert és a Törökkanizsai út kereszteződésében. A jelzőlámpa lassúbbá és biztonságosabbá teszi majd a forgalmat, de nem mellesleg az volt az új buszállomás üzemeltetőjének a feltétele, hogy végre megnyissa a buszpályaudvart.

A villanyrendőr üzembe helyezésé kapcsán a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Marko Ždero, a Községi tanács kommunális ügyekkel megbízott tagja.

A polgármester elmondta, hogy a beruházás 5,5 millió dinárba került. Az összeg felét az önkormányzat biztosította, a másik felét pedig a tartományi közlekedési titkárság.

- A beruházás azért volt fontos, mert az útkereszteződés egyrészt a Törökkanizsa-Magyarkanizsa főutat keresztezi, másrészt mellette van egy nagy bevásárlóközpont, illetve a központi autóbusz-állomás. Ennek működését a működtető utasforgalmi cég mindig azzal a kritikával illette, hogy ezen az útkereszteződésen nem tudnak feljönni a buszok, nem biztonságos, nagyon gyors a közlekedés, kamionforgalom is van. Azért kellett tehát ezt a beruházást megvalósítani, hogy egyrészt biztonságossá tegyük a buszállomás felől érkező járművek számára, hogy kihajtsanak a főútra, másrészről bízom abban, hogy elindul majd végre a kerülőút kiépítése is. A kerülőút egyrészről azt fogja majd biztosítani, hogy a központon áthaladó teherforgalom megszűnik, s így már csak a személyautók forgalmát kell majd szabályozni.

A polgármester elmondta azt is, hogy a jelzőlámpán lesz egy sebességmérő kamera is.

- A közlekedésbiztonság nagyon fontos a számunkra, mivel ezen az útszakaszon helyezkedik el legnagyobb művelődési intézményünk, illetve az általános iskola egyik épülete is, ezért nagyon fontos, hogy biztonságosan tudjanak itt közlekedni a gyalogosok.

A polgármester bízik abban, hogy ezután az üzemeltető is belátható időn belül elkezdi működtetni az új buszállomást.

- Ötéves szerződés van az utasforgalmi céggel, s ebben kötelezettséget vállalt arra, hogy működtetni fogja a buszállomást. Ez az ő felelőssége, nem pedig az önkormányzaté. Remélem, nem lesz már több kifogás, mint amennyi kifogás volt hosszú éveken keresztül a gyermekek biztonságával, a közlekedés biztonságával kapcsolatban.

Marko Ždero elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt jártak a közlekedési minisztériumban, ahol pontosították, hogy miként lehetne megnyitni az új autóbuszállomást, úgyhogy reméli, hogy erre belátható időn belül sor is fog kerülni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a községi közbiztonsági tanács figyeli a statisztikákat, hogy hol történik a legtöbb baleset, merre vannak veszélyes útszakaszok a községben. Két-három olyan hely van, ahová vagy körforgalmat kellene építeni, vagy jelzőlámpát kihelyezni, hogy korlátozzák a sebességet, mert a balesetek általában a gyorshajtás miatt következnek be.

Németh Ernő
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó