Vajdaság
Topolya: Nyereségesek a közvállalatok
Betűméret:             

Jelenlegi összetételében a 22. ülését tartotta csütörtökön a topolyai községi képviselő-testület. A község területén fekvő mezőgazdasági földterületek 2023. évi védelmi, rendezési és használati programjának javaslata szerepelt napirenden. A közvilágítási rendszernek az energiatakarékossági intézkedések alkalmazásával történő cseréjére, ésszerűsítésére és karbantartására irányuló köz- és magánszféra partnerségi projekt javaslatának elfogadásáról is döntöttek.

Szatmári Adrián polgármester az ülést követően kiemelte, hogy az áramnak az ára az elmúlt egy évben 70 euróról 110 euróra drágult megawattóránként. Ezért is fontos ez a projektjavaslat, amelynek értelmében 5600 égőtestet cserélnek ki. A régi nátrium- és higanyégőket modernebbekre cserélik, amivel körülbelül 70 százalékos megtakarítást lehet elérni. A közbeszerzés kiírásárát követően válasszák ki a kivitelezőt.

Az ülésen elfogadásra került a mezőgazdasági program, melynek értelmében hozzávetőlegesen 127 hektár állami tulajdonban lévő szántót fognak bérbe adni, mégpedig árverésen. Elfogadásra kerültek a közvállalatoknak a jelentései is. A beterjesztett határozat értelmében a közvállalatok a nyereségüknek az 50 százalékát be kell, hogy fizessék az önkormányzat költségvetésébe. Ez megközelítőleg 325 ezer dinár a két közvállalat, a Komgrad, valamint a Piac Közvállalat esetében. A testület megerősítette a Tomislavci területén május 14-én lebonyolított népszavazást, amelynek értelmében a helyi járulékot az elkövetkező 10 éves időszakban ennek a helyi közösségnek a polgárai fizetni fogják. A referendumon ugyanis erről döntöttek az ott élők. A polgármester szerint ez fontos döntés volt a helyi közösség számára, számos fejlesztést tudnak majd megvalósítani a befolyó eszközökből.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Rendőrségi bemutatót tartottak Zentán - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 14:34 ]
Magyarkanizsa község idén is csatlakozott a Városok és községek autómentes napjához, azaz az Európai mobilitás hete rendezvény programjához, mely minden évben szeptember 16. és 22. között kerül megrendezésre. A szerbiai városok és községek részvételükkel az Európai mobilitás hetének akcióiban tulajdonképpen az...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 14:32 ]
Mintegy 6,6 kilométernyi földes út újul meg Magyarkanizsa község területén a tartományi mezőgazdasági titkárság jóvoltából. A községben minden évben eszközölnek hasonló fejlesztéseket. Oromhegyesen ebben az évben közel 550 méternyi földes utat fednek le zúzott kővel, a Štip utcában. Bata József, az oromhegyesi...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 11:27 ]
Szeptember 24-e és október 9-e között zajlik Újvidéken a földi, a vízi és a levegőből történő szúnyogirtás. A Ciklonizacija vállalat szerint az irtás pontos helye és ideje az időjárási viszonyoktól is függ. A szúnyogirtást lambda-cihalotrin és deltametrin alapú készítményekkel végzik, a méhészeket pedig arra...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 12:57 ]
Beolvasás folyamatban