Vajdaság
Régi szerelvényekkel, de megindul októberben a vonatközlekedés Szabadka és Szeged között 
Betűméret:             

Régi orosz motorvonatokkal indulhat el a Szeged–Szabadka vonat a korszerű Flirtök helyett, írja a Szegeder.hu portál.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kijelentése, miszerint nemzeti ünnepünkön, október 23-án indul el a személyforgalom a felújított vasúti vonalon, egy szükségszerű határidő is: ekkorra mindenképpen fel kell mutatni valamit, ezután ugyanis elveszhet az engedély a vasútvonalra, amit kérdéses, hogyan lehetne megújítani. Emiatt van az is, hogy egyelőre a korábban ígért, modern Flirt villamos motorvonatok helyett dízelvonatok fognak járni a vonalon.

Mivel a vonal biztosítóberendezése, valamint a 136-os pályát a ceglédi 140-es vonallal összekötő deltavágány várhatóan csak 2025 harmadik negyedévében fog elkészülni, a személyvonatoknak is korlátozott lesz a sebességük, a tehervonatokhoz hasonlóan hatvan kilométer/órával közlekedhetnek majd a százhúsz helyett.

A portál információi szerint huszonhat nemzetközi és belföldi személyvonat fog járni a vonalon a tervek szerint. Egészen 2025. december 31-éig számolnak a kelebiai vonalról erre terelt napi nyolc tehervonattal is, mely a Budapest–Belgrád vasút átadását követően napi két tehervonatra csökken, így a most tapasztalható kapacitáshiány akkor már nem fog fennállni.

Egyébként szerepel a vasútfejlesztés hosszú távú tervei között, hogy kétvágányúsítják a szakaszt, de nagyobb fokú átépítés kellene hozzá – például az 5-ös út felüljárója –, így sok pénz is: harmincmilliárd forintba kerülne mindez, miközben a mostani beruházás is valahol a 40–45 milliárd környékén mozog. Amennyiben mégis szükségessé válna, a támogatói döntéstől számítottan másfél év tervezési, egy év területkisajátítási és ugyancsak másfél év építési időigénnyel lenne megvalósítható.

Ami viszont biztos, folytatódik a Szeged-Röszke közti szakasz felújítása. Az iho.hu közlekedési szakportál információi szerint a vasútvonal átépítésének generálkivitelezője, a V-Híd Zrt. augusztus óta ismét elkezdett dolgozni, Röszkén el is készült a perontető, miután még június 30-án levélben kérte alvállalkozóit arra, hogy függesszék fel a vasútvonal korszerűsítését.

N. E.
Elfogadta Dr. Pásztor Bálint meghívását Lázár János, így Magyarország építési és közlekedési minisztere lesz a VMSZ idei Szent István-napi központi ünnepségének anyaországi szónoka. Mint azt a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közösségi oldalán írja: elfogadta meghívását a miniszter, aki közösségünk...
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
A tartományi parlament mai ülésén a költségvetés módosítása, pénzügyi átcsoportosítás, mezőgazdasági támogatások és intézményi beszámolók is napirenden szerepeltek. A képviselőház környékét rendőrök biztosították. A képviselők módosították az idei költségvetést, és áttekintették több stratégiai...
2025. JÚLIUS 29.
[ 18:13 ]
Nem felel meg a valóságnak az, hogy vészesen fogy a magyar diákok száma. Az őszre parlmanet elé kerülő tankönyvtörvény pedig kifejezetten kedvez a kisebbségi oktatásnak. Egyebek között ezekről a témákról beszélt szokásos kedd reggeli interjújában a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ...
2025. JÚLIUS 29.
[ 17:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó