Vajdaság
Kristálytiszta vízhez jut 6 magyarkanizsai intézmény 
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata saját költségvetéséből 6 víztisztító funkcióval ellátott álló vízgépet vásárolt és szereltetett be különböző intézményi helyszíneken – a felhasználók, ügyfelek számára. Az egyik ilyen helyszín a magyarkanizsai Szociális Védelmi Szolgáltató Központ épületében működő Fénybárka-napközi.

A berendezést Fejsztámer Róbert polgármester és Tomin Zoran, a Községi Tanács környezetvédelemmel megbízott tagja adta át az intézmény igazgatójának, Tolnai Csabának, majd a központ védenceivel közösen ki is próbálták a berendezést.

A környezetvédelmi programon keresztül került sor a beruházásra hasonlóan a tavalyi évhez, amikor légtisztítókat szereztünk be, mondta a sajtónak nyilatkozva Fejsztámer Róbert:

- Most víztisztítókat vásároltunk egy egymillió dináros keretprogramnak köszönhetően. Összesen hat ilyen készüléket tudtunk megvásárolni, amelyek hat különböző intézménybe kerültek. Főként olyan intézményekről van szó, ahol vagy nagyon nagy a felhasználók száma, vagy pedig külső felhasználók is vannak szép számmal, tehát maga a vízfogyasztás is nagyobb volumenű.

Magyarkanizsán fogyasztható víz folyik a csapból, viszont a vízgépek által megszűrt víz külön minőségi osztályba kerül, így ezzel is közelebb kerülünk az európai uniós standardokhoz, az európai uniós követelményekhez, fogalmazott a polgármester, rámutatva, hogy a projekt akkor fog úgymond majd a csúcsra érni, amikor komplett, több intézményt érintő víztisztító beszerzésekre fog sor kerülni.

- Úgy gondolom, hogy ez egy jó kiindulópont, jól mutatja azt a törekvést, hogy az önkormányzat egyrészt igyekszik felzárkózni azon elvárások irányába, amik vagy törvénnyel szabályozottak, vagy pedig az európai uniós szabványoknak próbálnak megfelelni, másrészről pedig fontos nekünk az, hogy legyen egy olyan minőségi ugrás az élet minden területén, többek között a környezetvédelem és ezen belül a vízminőség-területén is, ami érezhető változást tud hozni mindennapjainkban – fogalmazott Fejsztámer Róbert polgármester, aki kiemelte, hogy az önkormányzat számára fontos az is, hogy a beszerzéskor több éves garanciát kaptak, hogy a víztisztítók megfelelő kapacitással, megfelelő módon fognak működni. Ha ez a kísérleti program beválik, akkor újabb beruházásokra fog sor kerülni, hogy más intézmények is kaphassanak vízgépeket, jelentette ki a polgármester.

Tomin Zoran, a Községi Tanács környezetvédelemmel megbízott tagja felsorolta, hogy pontosan hová került a hat vízgép: a magyarkanizsai városházára, a Partizán sportközpontba, a Birkózóakadémiára, a szerb művelődési egyesület helyiségeibe, a horgosi művelődési házba, illetve a Fénybárka napközibe. A berendezések kapacitása 350 liter víz naponta.

Tolnai Csaba igazgató megköszönte az adományt, s elmondta, hogy a Fénybárka napközijében húsz felhasználó, illetve nevelőik használják majd naponta a vízgépet.

Németh Ernő
Több újvidéki középiskola diákjai, valamint vajdasági pedagógusok szolidaritási megmozdulást szerveztek szerda délelőtt a Báni palota előtt, hogy támogatásukat fejezzék ki Dijana Hrka, Milomir Jaćimović és fia, Milan iránt, akik napok óta éhségsztrájkot folytatnak. A diákok 13 órakor gyülekeztek a Gépészeti...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:47 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken, november 14-én tartja huszonegyedik rendes ülését, amelyen összesen 53 napirendi pontot tárgyalnak majd a tanácstagok. Fremond Árpád, az MNT elnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol ismertette a legfontosabb napirendi pontokat. Kiemelt napirendi pont az MNT újságírói eljárási...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:50 ]
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó