Vajdaság
Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ: 832 esemény egy év alatt 
Betűméret:             

A magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ tevékenységéről, eddigi képzéseiről, további céljairól tájékozódott pénteken az intézménybe látogatva Fejsztámer Róbert polgármester. Az eseményen mások mellett megjelent Vicsek Annamária volt oktatási államtitkár, Deli Andor EP-képviselő, Ótott Róbert, az új tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár is, akik szakmai beszélgetésen vettek részt.

A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ 2010-ben jött létre, akkor alapította meg Magyarkanizsa község képviselő-testülete. Kezdetben egy másik épület volt az intézmény székhelye, a mai korszerű épületben 2014 óta működnek, így valójában jubileumot is ünnepelnek az idén. A központ nemcsak a pedagógusok számára jelentős, hanem az egész község számára.

Magyarkanizsa önkormányzata az elmúlt években, így az elmúlt négy évben is hathatós segítséget nyújtott a Központ működésében, korszerűsítésében, a felszereltség javításában, de ugyanolyan fontos az is, hogy minden évben jelentős összeggel támogatta a községhez tartozó iskolákban dolgozó pedagógusokat abban, hogy részt vehessenek a továbbképzéseken, ismertette Jerasz Anikó, a Központ igazgatója, aki szerint az adatokat elemezve elmondható, hogy a magyarkanizsai kivételes eset, hisz kevés önkormányzat tulajdonít ennek a kérdésnek ekkora jelentőséget.

- Az önkormányzat támogatásának köszönhetően sikerült a 2020-2024-es időszakban a számítógépparkunkat korszerűsíteni, lecseréltük a 20 asztali számítógépet 15 laptopra, valamint egy interaktív táblát is használatba vettünk. Ha visszatekintünk a tavalyi évre, akkor nagyon büszkék lehetünk, hiszen nagyon sok pedagógust sikerült megszólítanunk, 2023-ban összesen 832 eseményt tartottunk meg, ebből 61 volt akkreditált szakmai továbbképző program, de 509 egyéb eseményt is a pedagógusok, a gyermekek és szülők oktatással kapcsolatos fáradozását segítette, 262 esemény más felhasználók, nem tanügyi dolgozók számára készült programunk is volt. Bízom benne, hogy ez így lesz a továbbiakban is – fogalmazott Jerasz Anikó.

Amikor létrejött ez a központ, még sokan nem értették, hogy milyen munkát fog végezni, mert a pedagógusok továbbképzése, átképzése, szakmai fejlesztése nem volt ilyen kifejezett, inkább csak papíron létezett, mint a valóságban, mondta Fejsztámer Róbert.

- A Központ az elmúlt időszakban tevékenységével bebizonyította, nemcsak a pedagógusoknak, az oktatáson belül tud többet adni a közösségünknek, hanem például nagyon sok gyermekprogramot szervez óvodásoknak és iskolásoknak egyaránt. Minden évben akár tartományi vagy önkormányzati támogatással valamit hozzátesz a szolgáltatásaihoz. Létrehozta például a tudományos parkot, vagy nagy figyelmet fordít az informatikai eszközök korszerűsítésére. Ugyanakkor a központ az egyik éllovasa a kétnyelvűségnek. Magyarkanizsán, ahol nehezen boldogulunk a szerb nyelvvel, nagyon fontos, hogy legyen egy olyan intézményünk, amely áthidalja a nyelvi akadályokat, ugyanakkor felhívja a figyelmet a kétnyelvűség fontosságára, hisz az, aki itthon akar boldogulni, el kell, hogy sajátítsa a szerb nyelvet - véli Fejsztámer Róbert, aki szerint mindazok az értékek, amiket képvisel ez az intézmény, legyen az a gyermekekkel való foglalkozás vagy azok képzése, a pedagógusok szakmai továbbképzése vagy a kétnyelvűségi szakháttér népszerűsítése, s bevezetési a közösségi tudatba, mind olyan fontos tevékenységek, amelyek megalapozzák az intézmény következő 14 éves sikeres munkáját is.

Németh Ernő
Tűz ütött ki a kelebiai erdőben - illusztráció
2026. JÚLIUS 4.
[ 16:23 ]
A korábbi napokhoz képest alacsonyabb hőmérsékletekkel kezdődött a péntek Vajdaságban. A reggeli órákban még többfelé erősen felhős volt az ég, helyenként csapadék is előfordult. A délelőtt folyamán azonban fokozatosan megszűnik a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali...
2026. JÚLIUS 3.
[ 8:56 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki, valamint jóváhagyta a Vajdaság Mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út Zomborig tartó szakaszának előkészítő munkálatait. Az érintett szakasz a magyar határnál lévő Béreg és Zombor között húzódik. Az...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:53 ]
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó