Vajdaság
Dr. Pásztor Bálint: Vicsek Annamária személyében Szerbiának lesz képviselője az EP-ben
„A VMSZ-nek sikerült megtartania politikai önállóságát”
Betűméret:             

Önkormányzati, illetve EP-választásokról és eredményekről, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség 30 éves jubileumáról beszélt a párt elnöke, Dr. Pásztor Bálint ma reggel a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában.

Soha ennyi szavazatot nem kapott a Fidesz-KDNP pártszövetsége európai parlamenti választáson, mint most – mondta dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában. Az összesen 21-ből 11 mandátumhoz jutott a Fidesz-KDNP, ebből pedig egy képviselői helyet a VMSZ kap. Vicsek Annamária a vajdasági magyarság és Szerbia érdekeit is képviselheti.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, amellett, hogy a Fidesz-KDNP és a magyar emberek érdekeit képviseli, hozzájárulhat ahhoz, hogy Szerbia uniós csatlakozása napirenden szerepeljen.

Dr. Pásztor Bálint kijelentette, „számos olyan tagja van az Európai Uniónak innen a régióból, amelyek a felvételük pillanatában nem voltak korántsem olyan felkészültek, mint amilyen Szerbia ebben a pillanatban, mégis nagyon messze van még Szerbia az Európai Uniós csatlakozástól, de hát ezért fontos, hogy Vicsek Annamária személyében lesz képviselőnk. Egy fecske nem csinál nyarat, de azért az fontos, hogy minden egyes ügyben elmondhatja, hogy mi a valóság Szerbiával kapcsolatban.”

A Vajdasági Magyar Szövetségnek sikerült megtartania politikai önállóságát az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta a párt elnöke.

Talpon maradt, az SNS után a második legnagyobb erő Vajdaságban. A VMSZ nagyjából 58 ezer szavazatot kapott 23 önkormányzat területén. Az önállóságnak a kampányidőszakban nem mindenki örült, például a haladók sem.

„Nagyon-nagyon komoly küzdelem volt ez, és én nem rejtettem véka alá, hiszen én azt gondolom, hogy a hallgatók pontosan tudják, tapasztalták, hogy miről beszélek, hogy azért helyenként és időnként lejtett a pálya. És ennek ellenére tudtuk mi megőrizni a pozícióinkat, tudtunk talpon maradni. A Szerb Haladó Párttal fenn kell, hogy maradjon a koalíció, és fenn fog maradni a koalíció, mert ez rengeteg jót hozott a vajdasági magyar közösségnek.”

Szerbiában idén lesznek még helyi közösségi választások is, de azt egyelőre nem tudni, mikor - várhatóan ősszel.

Ősszel lesz a VMSZ szervezésében egy ünnepi akadémia is, amelyet a párt 30 éves jubileuma kapcsán szerveznek. A születésnapi ünnepséget június 18-án tartják Magyarkanizsán, ahova a párt vezetői, tagjai, aktivistái, mintegy 1200 személy kap meghívást. Jövőre pedig megjelenik egy tudományos kiadvány, amelyben a 30 éves VMSZ eredményeiről számolnak be. (pannonrtv.com)

Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó