Vajdaság
Elfogadták Magyarkanizsa község 2025-ös költségvetését 
Betűméret:             

Magyarkanizsán a községi képviselő-testület ma megtartotta ötödik, egyben idei utolsó rendes ülését. Az ülést követően a két frakcióvezető, Pletikoszity Tibor (VMSZ) és Teslić Zoran (SNS) adott nyilatkozatot és ismertette a főbb határozatokat.

A napirendi pontok közül messzemenően a legfontosabb a 2025. évi községi költségvetési terv vitája volt.

- A költségvetési terv teljesíthető és fenntartható. Az észszerűség határain belül készült el, amely alapján a kiadások 1,425 milliárd dinárt, míg a bevételek 1,133 milliárd dinárt tesznek ki. A múlt ülés alkalmával meghozott adósságvállalás fedezi a különbséget, amelyet az IPA projektek miatt veszünk fel. Ezek a projektek a község fejlődését szolgálják. Ki kell emelni, hogy a folyó költségek mellett sem csökkent az intézményeink számára szánt támogatás. A pályázati lehetőségek továbbra is elérhetőek lesznek, például a civil szervezetek, a mezőgazdasági termelők és az energiahatékonysági szervezetek számára - hangsúlyozta Pletikoszity Tibor.

- Külön kiemelném a 11 IPA pályázatot, amelyek olyan projekteket foglalnak magukba, amelyek tűzoltóautók vásárlására, egészségügyi, szociális intézményeink felújítására és kiépítésére vonatkoznak - fűzte hozzá Teslić Zoran.

A szociális és közösségi fejlesztések címszó alatt a képviselők elfogadták a 2025-2027-es időszakra vonatkozó roma férfiak és nők szociális felzárkóztatására vonatkozó helyi cselekvési tervet.

- Ez a terv különösen fontos, hiszen például a már elindult esti iskolaprogramban is nagy szerepet játszik. Hangsúlyozni szeretném, hogy senkit sem hanyagolunk el és a jövőben is azon dolgozunk, hogy mindenki esélyt kapjon a fejlődésre - emelte ki Pletikoszity Tibor.

Környezetvédelmi témák is szerepeltek az ülésen. Rendeletet fogadtak el a 2025-2035-ös időszakra vonatkozó Magyarkanizsai községi helyi hulladékgazdálkodási terv kidolgozásának megindításáról. Ez a környezetünk tisztábbá és szebbé tételét célozza meg, amely mindenki számára fontos, hangsúlyozták a frakcióvezetők.

A közszolgálatok fejlesztése is fontos a község számára.

- Elfogadtuk a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat és a Tisza Menti Vízművek 2025. Évi üzletviteli programját. Ezek alapján egy fenntartható szolgáltatási rendszer körvonalazódik a jövő évben is – mondta a VMSZ frakcióvezetője.

A középtávú tervek között ugyanakkor egy országos rendelet alapján elfogadták a képviselők Magyarkanizsa község 2023-2025. évi középtávú tervének 2023. évi megvalósulási jelentését. Ez a jelentés értékeli az eddigi eredményeket és irányt mutat az elkövetkező időszakra.

Németh Ernő
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó