Vajdaság
Patkány harapott meg egy konyhai dolgozót az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján
Betűméret:             

Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében.

Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas.

A betegek egy részét áthelyezték a másik épületbe, a páciensek fogadására szolgáló ambulanciát pedig ideiglenesen bezárták.

A dolgozók elmondása szerint az épület több részében is láttak patkányokat, és csapdákat helyeztek ki. Állításuk szerint az intézmény vezetősége egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az alkalmazottaknak, ugyanakkor a munkaszervezést módosították, a betegek fogadását pedig „előre nem látható körülmények” miatt más helyszínre helyezték át.

A Danasnak név nélkül nyilatkozó egyik alkalmazott azt mondta, hogy a rágcsálók az egész épületben megjelentek, és nagy számban vannak jelen. A konyhai dolgozót négy nappal ezelőtt harapta meg az egyik patkány.

Az Újvidéki Klinikai Központ egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt az esettel kapcsolatban.

Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó