Snežana Medić, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet járványügyi szakorvosa a Tanjunak elmondta, hogy ezen a héten Vajdaságban regisztrálták az idei szezon első három nyugat-nílusi lázas esetét.
Medić elmondta, hogy a betegek kisebb hányadánál súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek, például erős fejfájás, hányás, álmosság, megváltozott tudatállapot, bénulás vagy epilepsziás roham. Ezekben az esetekben kórházi kezelésre van szükség.
A szakember ismertette, hogy a vírus természetes rezervoárjai a madarak, a betegséget pedig a szúnyogok terjesztik. Hangsúlyozta, hogy a fertőzött emberek nem jelentenek fertőzésveszélyt a környezetükre.
Emlékeztetett arra, hogy Szerbiában 2012 óta regisztrálnak nyugat-nílusi lázas megbetegedéseket. Kivételt 2020 jelentett, amikor nem jegyeztek fel eseteket, amit a koronavírus-járvány hatásaival hoznak összefüggésbe.
– A globális felmelegedés miatt úgy véljük, hogy ezek a betegségek minden évben jelen lesznek nálunk. Az is lehetséges, hogy a szezon hosszabbá válik, az esetek már a nyár korábbi szakaszában megjelennek, és gyakorlatilag ősszel is előfordulhatnak – mondta Medić.
A megelőzésről szólva kiemelte, hogy a legfontosabb a szúnyogcsípések elkerülése, különösen az idősek és a krónikus betegek esetében.
Azt tanácsolta, hogy lehetőség szerint kerüljük a szabadtéri tartózkodást azokon a helyeken, ahol sok a szúnyog, különösen az állóvizek, mocsaras területek és erdők közelében. Napnyugta és napkelte környékén szintén érdemes kerülni a hosszabb kinti tartózkodást.
Medić javasolta továbbá szúnyogriasztó szerek használatát a fedetlen testrészeken, szúnyoghálók felszerelését az ablakokra, valamint az udvarokban található fedetlen, vízzel teli edények rendszeres kiürítését, mivel ezekben a szúnyogok könnyen elszaporodhatnak.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

