Vajdaság
A tűz terjedése miatt öt bánáti településen leállították a gázszolgáltatást
Betűméret:             

A Delibláti-homokpusztán terjedő tűz miatt elővigyázatosságból leállították a földgázszolgáltatást Dolován, Károlyfalván, Izbistén, Homokszilen és Temesmiklóson (Dolovo, Banatski Karlovac, Izbište, Uljma és Nikolinci). A Srbijagas közlése szerint a gázellátást kedden 12.30 órakor szakították meg, és csak akkor állítják helyre, amikor ezt a biztonsági körülmények ismét lehetővé teszik.

A közvállalat arról tájékoztatta az érintett fogyasztókat, hogy az intézkedés kizárólag megelőző jellegű. A földgázszolgáltatás újraindításának időpontját egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, az a tűz alakulásától és a vezetékek biztonságos üzemeltetésének feltételeitől függ. A Srbijagas türelmet és megértést kért az érintett települések lakóitól.

A Delibláti-homokpusztán kedden továbbra is két aktív tűzfészekkel küzdöttek: az egyik a Fejértelepre vezető út, a másik a Dragićev Hat nevű vadászterület közelében volt. Emellett a föld alatt izzó gócokból időről időre kisebb tüzek lobbannak fel. A helyzet ugyan az előző napokhoz képest stabilabbá vált, az erős szél miatt azonban továbbra is fennáll az újbóli fellángolás veszélye.

A tűzoltók folyamatosan szélesítik a településeket védő tűzvédelmi sávokat. A legfrissebb tájékoztatás szerint lakóépületeket jelenleg nem veszélyeztetnek a lángok. Az oltásban 24 város hivatásos tűzoltói, önkéntes egységek, a katonaság, a Vojvodinašume és a Srbijavode dolgozói, valamint román és német tűzoltók is részt vesznek, a munkát a levegőből is segítik.

A Delibláti-homokpusztán hetek óta küzdenek a tűzzel. A legutóbbi összesítés szerint csaknem 4000 hektárnyi területet érintettek a lángok, ebből mintegy 3100 hektár erdő volt. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a mélyben izzó gócok és a szél miatt a már ellenőrzés alá vont területeken is újra fellángolhat a tűz.

Az egyetemisták arra szólították fel a polgárokat, hogy hagyják figyelmen kívül a Szerb Haladó Párt péntekre meghirdetett újvidéki választási rendezvényét. Mint közölték, küzdelmüket az igazságra, az érvekre és az erőszakmentességre alapozzák. „Ne reagáljunk, ne gyülekezzünk, és ne tulajdonítsunk...
2026. OKTÓBER 15.
[ 11:14 ]
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó