A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) Magyarságunk nem eladó - Dr. Cservenák Péter néven készül a 2026-os nemzeti tanácsi választásokra. A listát dr. Cservenák Péter topolyai szülész-nőgyógyász szakorvos vezeti.
A VMP elindította honlapját, ahol a választással kapcsolatos információkat, dokumentumokat, az aláírásgyűjtés tudnivalóit, valamint 12 pontos MNT-programját teszi közzé.
„Nem egyetlen kampánymondattal készültünk. Az oldalon már most elérhető az a 12 pontos program, amelyben részletesen bemutatjuk, milyen változtatásokat tartunk szükségesnek az oktatásban, a kultúrában, a magyar nyelvhasználatban, a tájékoztatásban, a közintézmények működésében, a gazdaságfejlesztésben, a közlekedésben, az igazságszolgáltatásban és a történelmi emlékezet területén. A program része az MNT működésének nagyobb nyilvánossága és számonkérhetősége is” – áll a közleményben.
A VMP rámutat arra, hogy a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint „harmincegy év alatt 159 358-cal csökkent a szerbiai magyarok száma, vagyis 46,4 százalékkal”.
„Ez a demográfiai folyamat adja az egyik hátterét annak, hogy a VMP saját programmal készül a Magyar Nemzeti Tanács 2026-os választására. A programunk középpontjában az oktatás, a magyar nyelv tényleges használhatósága, a tájékoztatás, az intézmények átlátható működése és a közösség hosszú távú fennmaradásának feltételei állnak” – fogalmaz közleményében a Plénum.
A nemzeti tanácsi választásokat 2026. november 8-ára írták ki. A következő időszakban a VMP megkezdi az aláírásgyűjtést is. A pontos helyszínekről és időpontokról folyamatosan tájékoztatást fognak adni.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

