Vajdaság
A haladók péntek esti naggyűlése miatt növelték a vasúti járatok számát Újvidék felé
Betűméret:             

Hat rendkívüli vonatjáratot indítottak Belgrád és Újvidék között a Szerb Haladó Párt péntek esti újvidéki nagygyűlése miatt, miközben ezúttal nem érkezett bombafenyegetés a vasúti közlekedés ellen. A 021.rs a Danas értesüléseire hivatkozva azt írja, az első különjárat 14.50-kor indul Belgrádból, a többi pedig 15 és 16 óra körül követi.

Az Újvidékre érkező párttámogatók nemcsak vonattal, hanem autóbuszokkal is érkeznek. A 021.rs információi szerint a buszokat az Európa sugárúton, a Felszabadulás sugárúton, a Jovan Dučić sugárúton és a rakparton parkoltatják majd. Az utcákat várhatóan nem zárják le teljesen, a buszok a jobb oldali forgalmi sávokat foglalják el.

A városközpontban ugyanakkor már délelőtt jelentős forgalmi korlátozások voltak. Lezárták a Njegoš utcát, a Miloš Hadžić utcát és a Trifković teret, a Mihajlo Pupin sugárút egy részét pedig a tartományi kormány épületétől a Nork áruházig. A 021.rs helyszíni tudósítása szerint a Mihajlo Pupin sugárúton már reggel traktorok sorakoztak, amelyek két jobb oldali sávot foglaltak el, és sátrakat is állítottak.

A nagygyűlést pénteken 18 órakor tartják az újvidéki Szabadság téren. A visszaútra is különjáratokat szerveztek: az egyik vonat valamivel 21 óra után indul Újvidékről Belgrád felé, egy másik pedig 21.45-kor Péterváradról.

Az egyetemisták arra szólították fel a polgárokat, hogy hagyják figyelmen kívül a Szerb Haladó Párt péntekre meghirdetett újvidéki választási rendezvényét. Mint közölték, küzdelmüket az igazságra, az érvekre és az erőszakmentességre alapozzák. „Ne reagáljunk, ne gyülekezzünk, és ne tulajdonítsunk...
2026. OKTÓBER 15.
[ 11:14 ]
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó