Kultúra
Megkezdődött a 63. Kanizsai Írótábor
Betűméret:             

A költő és az író szobránál nyitotta meg a 63. Kanizsai Írótábort dr. Bányai János, az írókat és irodalmárokat évről évre Magyarkanizsára invitáló rendezvény szervezőbizottságának elnöke.

Van élete az irodalomnak és az irodalmi kultúrának, még ha vannak is olyanok, akik ezt megkérdőjelezik, hangsúlyozta beszédében Bányai János. Szavai szerint az írótábor megléte is azt bizonyítja, hogy ebben a közösségben megvan az irodalom befogadására való készség, hiszen ennek hiányában ki sem alakulhatott volna a rendezvény hagyománya.

A szervezőbizottság elnöke fontosnak tartja, hogy az írótábor hagyományát spontán módon tartják fenn, illetve hogy ebben az évben is sikerült gazdag programot összeállítani. Közölte, idén Darvasi László lesz az írótábor díszvendége, aki – Bányai szavai szerint – a magyar irodalom élvonalába tartozik, a gyermek- és a drámairodalomban is nagyot alkotott.

Az 1952-ben alapított tábor idei szervezői és a résztvevői megkoszorúzták az írótábor emlékművét a Népkertben, majd a megnyitót követően a Dobó–Koncz-szoborpárosnál is virágokat helyeztek el.

A Dobó Tihamér Képtárban Virág Gábor, a szervezőbizottság tagja, a Forum kiadó igazgatója nyitotta meg a Kapitány László alkotásaiból összeállított, in memoriam kiállítást, majd a könyv – kép – művészet címszavakhoz kapcsolódó beszélgetést tartottak Lackó Lénárd és Maurits Ferenc részvételével, Patócs László moderálásával.

A program folytatásában a tervek szerint a vajdasági magyar kiadók mutatkoznak be a magyarkanizsai Art Caféban, majd holnap, az írótábor második napján rendhagyó irodalomórákkal folytatódik a rendezvény: ekkor a helyi és környékbeli iskolákba látogatnak az írók és irodalmárok. Darvasi Lászlóval, az írótábor díszvendégével szintén holnap, 18 órától hallhatnak beszélgetést az érdeklődők, de egyebek mellett író-olvasó találkozó és irodalmi-közéleti tanácskozás is szerepel a háromnapos rendezvény programján.

Rizsányi Attila

Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó