Kultúra
Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában
Öt napos összművészeti rendezvénnyel zárul a szabadkai Városi Könyvtár és a szegedi DEAK Zrt programsorozata
Betűméret:             

Megkezdődött a Szabadkai Városi Könyvtár múlt év februárjától zajló Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában elnevezésű projektjének utolsó programsorozata. A rendezvény partnere a szegedi DEAK Zrt. A projekt az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg, melynek összege meghaladja a 81 ezer eurót. A támogatásnak köszönhetően az eddigi hagyományos rendezvények gazdagabb tartalommal bővültek, így Kosztolányi Dezső Napok keretében megrendezésre kerülő Kosztolányi-talányba Szeged városa is bekapcsolódhatott, valamint az Irodalmi KIŠernyő rendezvény értékes hozományaként létrejött az Utazni, annyi mint élni című kiadvány. A projektben a szegedi vezető partner oldaláról a Sínbusz fesztivál lebonyolítása, illetve a Symposion folyóirat különszáma valósult meg.

A változatos programot kínáló zárórendezvény hétfőn kulturális sétával vette kezdetét Szabadka belvárosában, ahol irodalmi útvonalon ismerte meg a közönség Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Danilo Kiš és Radomir Konstantinović életét és műveinek szabadkai vonatkozását. A sétán a város titkainak ismerői, Dévavári Beszédes Valéria és Boško Krstić kalauzolták a résztvevőket, az irodalmi szövegeket Basity Gréta és Srđan Sekulić tolmácsolták.

A rendezvénysorozat második napján, február 18-án 12 órai kezdettel a Szabadkai Városi Könyvtár Kis galériájában Szeged és Szabadka irodalmi élete a századfordulón és a XX. század elején a korabeli újságok és lapok tükrében címmel nyílik kiállítás, amelynek társszerzői a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár munkatársai.

Szerdán a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében filmmaratonnal folytatódik a rendezvény, amelyen elsőként a Danilo Kiš műve alapján készült Tolnai Szabolcs: Fövenyóra című filmet, majd Pacskovszky Csaba: Esti Kornél csodálatos utazása című filmjét, valamint Molnár György: A varázsló álma című filmjét vetítik, a filmek után Siflis Zoltán beszélget az alkotókkal. Este a Kosztolányi Dezső Színházban a Rózsák című színdarabot láthatja a közönség.

Csütörtökön Palicson folytatódik a program, 10 órai kezdettel a helyi könyvtárban Csáth-Kosztolányi irodalmi szimpóziumot rendeznek az Utazás témakörében magyarországi és szerbiai irodalmárok és irodalomtudósok részvételével. Előadók: Bednanics Gábor, Szirák Péter, Bengi László, Raffai Judit, Hózsa Éva, Kollár Árpád, Boško Krstić, Dragana Francišković.

A kulturális utazás február 21-én ér véget a Szabadkai Városi Könyvtárban, ahol a projekt menedzsere, Dragan Rokvić igazgató és Mikola Gyöngyi, a vezető partner szakértője értékelési a programban megvalósultakat. Kísérő rendezvényként bemutatásra kerül a projekt eseményeiről készült fényképkiállítás, valamint az Utazás témára készült gyermekrajz-kiállítás.

A részletes programot a http://www.subiblioteka.rs oldalon találják az érdeklődők.

Basity Gréta

Generációk és zenei műfajok találkoznak augusztus 9-én a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján megrendezett Bródy Dalok Napján, ahol több mint ötven előadó csaknem hetven szerzeménnyel idézi fel Bródy János több mint hat évtizedes pályafutását, írja az MTI. A szervező keddi tájékoztatása szerint a koncertre mintegy...
2026. JÚNIUS 23.
[ 11:47 ]
2026. június 20-án váratlanul meghalt Nyakó Júlia színésznő – írta a Stúdió K Színház a család közleménye alapján. Az Aase-díjas színésznő 1963-ban született Debrecenben. Második osztályos szakközépiskolásként választotta ki Rózsa János filmrendező a Vasárnapi szülők című filmjének...
2026. JÚNIUS 22.
[ 21:34 ]
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap. A eseménynek idén június 15. és 21. között Debrecen adott otthont, a versenyprogramban 14 előadás mutatkozott be - közölte a szervező...
2026. JÚNIUS 22.
[ 11:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó