Média
Változások a Magyar Szó szerkesztőségében
Betűméret:             

A Magyar Szó napilap több rovatának szerkesztése is fiatal munkatársak kezébe került az elmúlt hetekben, Varjú Márta főszerkesztő bejelentése szerint a fiatalítás a káderpolitika része, amelynek célja a további nyitás az olvasóközönség felé.

„Nekünk természetesen minden generációhoz szólnunk kell, de úgy érzem, az eddigiekben kissé hiányzott a nyitás a fiatal korosztályok felé” – mutatott rá a saját lapjának adott interjúban Varjú Márta, illetve leszögezte: „nyitni kell a fiatalok felé, de eszünkbe sem jut megfeledkezni arról, hogy ez a napilap 71 éve létezik, s méltónak kell maradnia a nevéhez”.

Közlése szerint ettől a héttől Diósi Árpád szerkeszti a szabadkai oldalt, s szemléletváltás történt a lap mellékleteként megjelenő Képes Ifjúságban, amelyet szeptember eleje óta Benedek Miklós szerkeszt. „Áttekinthetőbb, vidámabb lett e lap, melynek szerkesztője már korábban sok tapasztalatot gyűjtött az újságírásban a topolyai oldal tudósítójaként. Irodalmi érdeklődése és végzettsége is arra predesztinálja, hogy minél olvasóbarátibb Képes Ifjúságot alakítson ki” – fogalmazott Varjú.

A tervek szerint megújul a Magyar Szó irodalmi melléklete, a Kilátó is, amelyet Patócs László doktorandusz fog szerkeszteni ezután, akinek – mint Varjú Márta elmondta – irodalmi felkészültségét és jártasságát nem kell külön bemutatni.

Szeptembertől új csapat készíti a Magyar Szó internetes kiadását is, „akik mérlegelve az olvasói igényeket döntenek arról, minek adnak helyet a webes felületen”, az új honlapszerkesztő Halász Gyula.

A Képes Ifjúság élén történt változás kapcsán az Autonómia portál közölt párhuzamos interjút a leköszönő és az érkező felelős szerkesztővel, s a cserét így jellemezték: „Most mindketten boldogok. Szögi (Csaba) végre kiléphetett a számára kényelmetlen cipőből, szerkesztés helyett terepi újságíróként dolgozhat a napilap Tiszavidék rovatánál, Benedek (Miklós) pedig a Topolyán eltöltött több mint egy évnyi tiszteletdíjas foglalkoztatás után szerződéses munkaviszonyhoz juthat. A stafétaátadás szokatlan egyetértésben zajlott le a nyár folyamán: készséges előd, tisztelettudóan figyelő utód.”

Kontra Ferenc, a Kilátó eddigi szerkesztője azonban nem fogadta ilyen jól a változás hírét. „A fiatalokra mutogatva bármi elkövethető, bárki elmozdítható, aki nem tetszik nekünk. Ahogyan engem leváltottak a Kilátó éléről öt nap alatt, abban nem kultúrpolitikai dimenziókat kell keresni, hanem egy háziasszony szakmai féltékenységét és bosszúját” – fogalmaz az augusztus 20-án alakult Magyar Mozgalom szervezet honlapján közzétett szövegében.

Meglátása szerint hajtóvadászat indult ellene azt követően, hogy Bence Erika küldött a Kilátóba egy negatív bírálatot Lovas Ildikó Cenzúra alatti című regényéről, ő pedig ezt közölte. A hajtóvadászat, illetve büntetés magyarázata szerint abban merült ki, hogy kéthetente neki kellett megírnia a Magyar Szó Jó reggelt című rovatának szövegét. Ezt követően azonban gyors váratlansággal behívatta Varjú Márta, hogy közölje vele, a továbbiakban nem ő szerkeszti a mellékletet. Meglátása szerint Varjú Márta ezzel a lépéssel parancsot teljesített, „éppen most és éppen Patócs Lászlót kellett kineveznie, aki doktoranduszként Faragó Kornélia mentoráltja”. Szerinte Híd Kör embereit trójai falóként helyezik el, s ennek kapcsán Patócs László mellett Benedek Miklós nevét is említette.

Szerinte a szerkesztőváltás precedenst teremt, hisztiből és bosszúból történik, egyben a hagyomány felrúgása, ugyanakkor azt sérelmezi, hogy nem a lapnál dolgozó négy író egyike kapta meg helyette a Kilátó szerkesztését. „Nem kapaszkodom két kézzel a szerkesztői székbe” – állítja Kontra, aki szerint a Kilátó „megőrizte a függetlenségét, olyan szerzőkről is jelenhetett meg negatív vélemény, akik itt eddig bírálhatatlanok voltak, és olyan szerzők fóruma volt – mondhatjuk már múlt időben –, akik nem akartak betagosodni az irányított irodalmi rendszerbe”.

Ezt követően a Híd folyóirat, a Híd Kör, Faragó Kornélia, a Híd főszerkesztője és több vajdasági magyar irodalmi személyiség számlájára fogalmaz meg bírálatokat, azt állítva, hogy „már fél évszázada ugyanazok mondják meg, hogy az irodalom intézményeiben kik üljenek, és kikből lehet itt író”.

Közli továbbá, hogy nem vállalta el a tárcaírói munkakört, amit felajánlottak neki, mert szerinte „egy tárcaíró oly nyomtalanul eltakarítható, akár az éjszakai portás”, illetve Sziveri János és Fehér Ferenc esetét emlegeti fel párhuzamként, s végül megjegyzi, munkaerő-felesleggé válásának történetét a közvélemény szórakoztatásának céljával írta meg.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ennem kell A zújvidéki lány esete Pesten: Kész, drágáim „Az életem részét képezi a tánc” – Szabó Beatrix A harag mögött „Vajdaság a dokumentumfilmezés kincsesládája” – Szarapka Szabolcs Japanology – Mindenkinek kell egy kis varázslat Azok a bizonyos elb***tt üresfejűek – A Fucked Empty Brains...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 11:01 ]
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 10:17 ]
Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban