Szerbia
Fegyveresek nyomultak be egy belgrádi iskola tantermébe
Betűméret:             

Két álarcos fiatalember pisztollyal felfegyverkezve ma késő délután benyomult a koteži (belgrádi városrész) Vasa Pelagić Általános Iskola egyik tantermébe, ahol éppen VII/4 osztálynak volt földrajzórája.

A támadók tanulókra és a tanárnőre szegezett fegyverrel tartották sakkban az osztályt, majd magukhoz ragadva a naplót távoztak a teremből, majd nagy sietve elhagyták az iskolát.

Egyes értesülések szerint az iskolába a tűzlétra igénybe vételével jutottak be.

Az iskola igazgatója nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtó képviselőinek addig, amíg el nem végzi a rendőrség a már megkezdett helyszínelést.

A tanárnő közvetlenül a támadást követően megtiltotta a tanulóknak, hogy az esetet jelentsék szüleiknek. Hogy a tilalmat senki se szegje meg, elkobozta a mobiltelefonokat.

Az incidensben senki sem sérült meg, s az ijedtségen kívül a gyerekeknek más bántódásuk nem esett.

A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki Szerbia területére a várható heves időjárási jelenségek miatt, Belgrádra pedig külön riasztás van érvényben a kiadós zivatarok miatt. Az RHMZ honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ma változékony időjárás várható záporokkal és...
2026. JÚLIUS 2.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó