Tudomány
Védőoltást fejlesztettek ki Kínában a madárinfluenza ellen
Betűméret:             

Kínai kutatók bejelentették, hogy védőoltást fejlesztettek ki a madárinfluenza-vírus egy új törzse, a H7N9 ellen, amely 136 embert fertőzött meg és 45 embert ölt meg Kínában március óta.

Ez az első influenzavakcina, amelyet kínai kutatók valaha is kifejlesztettek - közölte a felfedezést bejelentő szombati hangcsoui sajtótájékoztatón Su Jü-long, a kifejlesztésben résztvevő egyik intézmény, a Kínai Országos Influenzaközpont (CNIC) igazgatója.

A védőoltáson együtt dolgozott a CNIC, a Csöcsiangi Egyetem orvostudományi intézete, a Hongkongi Egyetem, a Kínai Járványügyi Központ, az Országos Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Intézet és a Kínai Orvostudományi Akadémia.

Bár a madárinfluenza vírusának e törzse eddig csak Kínában ütötte fel a fejét, vakcinán más országokban, így Japánban és az Egyesült Államokban is dolgoznak.

A vakcina gyártása iránt több kínai gyógyszergyár is érdeklődést tanúsít, noha a kórokozó nem eléggé elterjedt ahhoz, hogy tömeges védőoltásba fogjanak - tudósított a Hszinhua hírügynökség a szombati hangcsoui sajtótájékoztatóról.

A világ első H7N9-esetét márciusban jelentette Kína, az azóta megfertőződött 136 személy közül 45 halt meg, ami 33,1 százalékos halálozási arányt jelent. (MTI)

Várják a jelöléseket a Karikó Katalin alapította JATE-díjra, a pályázatok csütörtöktől nyújthatók be - jelentették be kedden Szegeden. Karikó Katalin elnyerte a 2023-as fiziológiai és orvosi Nobel-díjat, majd 2024 tavaszán a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) adományozta Nobel-plakettje hiteles másolatát, és a...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 10:44 ]
Új tudományos eredmények szerint a Hold felszínéről származó talajminták részletes információkat őriznek a szerves anyagok naprendszerbeli eredetéről és későbbi átalakulásáról - jelentette a kínai állami média. A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Csang-o-5 és Csang-o-6...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 16:32 ]
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken. Az Artemis II űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe, írja az MTI. Az Orion űrkabin ejtőernyők segítségével kaliforniai idő...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 8:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó