Magyarország egy 10 milliós ország, az Európai Unió ettől sokkal méretesebb szervezet. Ha Soros György ott eredményeket tud elérni, akkor Magyarországon is minden bizonnyal befolyásolni tudja és akarja a politikát – jelentette ki Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
Soros György számtalanszor kinyilatkoztatta, hogy nem szimpatizál a jelenleg regnáló magyar kormánnyal és támogatja a bevándorlást. Miután a kormány azt mondta, nemzetbiztonságilag aggályos, hogy egy amerikai milliárdos mondja meg, Európa mit csináljon, az alaphelyzet világos: a magyar kormány bírálja leginkább Soros Györgyöt, aki ezért brüsszeli utazását arra is használhatja, hogy Magyarország ellen hangoljon – jegyezte meg.
Soros György évtizedekkel ezelőtt állította fel a hálózatot, amelyet most kihasznál. Felhatalmazva érzi magát, ha nem úgy működik egy demokrácia, mint ahogy az neki tetszik, akkor gyengítse a kormányt vagy akár el is takarítsa az útból a politikai elitet, és a számára szimpatikusakat helyezze hatalomba – mutatott rá.
Beszélt arról is: nagyon ritkán vesznek részt kormányfők az EP-vitákon, Orbán Viktor azonban előszeretettel teszi ezt, amikor Magyarországot érintő kérdésekről van szó. A korábbi szereplései alapján ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a Magyarországot bíráló EP-frakciók és -képviselők „házhoz hívták a pofont”. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Orbán Viktor meg szokta nyerni ezeket a vitákat – magyarázta Boros Bánk Levente, aki arra számít, a magyar miniszterelnök „kiosztja” az őt bíráló képviselőket.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az elmúlt hetekben Soros György leplezetlen módon "intenzív lobbitevékenységbe kezdett" Brüsszelben.
Gulyás Gergely szerdai budapesti sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte, hogy milyen sok európai parlamenti képviselő van közvetlen kapcsolatban Soros Györggyel, illetve az általa fizetett szervezetekkel.
A kormánypárti politikus szerint a milliárdos célja valójában a magyar migrációs politika megakadályozása, a határ megnyitása a bevándorlók előtt, és ehhez keres szövetségeseket Európa-szerte.
Gulyás Gergely azt is mondta, hogy Soros 2008-ban megtámadta a legnagyobb magyar bankot, amivel a devizahiteleseknek komoly kárt okozott, és ezért 500 millió forintos büntetést kapott a magyar pénzügyi felügyelettől.
A magyarok döntő többsége károsnak tartja Soros György magyarországi szervezeteinek tevékenységét és a milliárdos üzletemberről is rossz véleménnyel van – derült ki a Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásából. A többség szerint a felsőoktatási törvény módosításának célja nem a CEU bezárása.
Az elmúlt hetek heves politikai vitáival kapcsolatban többször felmerült Soros György személye és a milliárdoshoz köthető szervezetek szerepe. A Századvég Alapítvány legújabb közvélemény-kutatása az aktuális események társadalmi megítélését vizsgálta – írják a Híradó.hu-nak eljuttatott közleményükben.
A kutatás rávilágított, hogy a magyar lakosság továbbra is erősen kritikus mind Soros György személyét, mind az üzletember hazai szervezeteinek munkáját illetően. A megkérdezettek 58 százaléka kedvezőtlen véleménnyel van Soros Györgyről, a válaszadók döntő többsége (53 százaléka) továbbá úgy látja, a milliárdos magyarországi szervezetei összességében inkább károsak hazánkra nézve (a mintába kerültek 29 százaléka látja hasznosnak tevékenységüket).
Ahogy az már a korábbi kutatásokból is kiderült, a felsősoktatási törvény átalakítása körüli viták kifejezetten ismertek a felnőtt korú lakosság körében, a válaszadók 94 százaléka hallott az ügyről.
Ami a kormány felsőoktatási törvénymódosításának megítélését illeti, a többség (61 százalék) szerint a kormány célja a külföldi egyetemek magyarországi működésének tisztázása volt, míg a megkérdezettek 30 százaléka látja úgy, hogy a módosítás főként a CEU bezáratására irányult.
A Századvég 2017. április 20–23. között végezte telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg.
Cáfol a Soros-alapítvány
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogatnak olyan civil szervezeteket, melyek kedveznének az embercsempészeknek - mondta Jordi Vaquer, az alapítványok európai regionális igazgatója szerdán a La Stampa című olasz napilapnak.
Vaquer, aki az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés igazgatója is egyeben, kijelentette: az alapítványok nem finanszírozzák a Szicíliai-szorosban tevékenykedő civil szervezeteket; sem az Orvosok határok nélkül (MSF) olaszországi szervezetét, sem a máltai székhelyű Migration Offshore Aid Stationt (MOAS) nem támogatják. Hangsúlyozta: nem finanszíroznak bajba jutott migránsokat felkutató és kimentő tengeri akciókat.
“A már Európában lévő migránsokkal foglalkozunk, integrációjukkal, az emberi jogok tiszteletben tartásával, befogadásukkal” – jelentette ki, aláhúzva, hogy az alapítványok inkább Kelet-Európában vannak jelen, mint Olaszországban. Az alapítványok projektjeire fordított összeget világszinten évi 800 millió dollárban határozta meg.
A Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség, valamint a szicíliai Catania ügyészsége is úgy nyilatkozott, hogy a Földközi-tengeri mentésben közreműködő civil szervezetek egy része líbiai területi vizeken veszi fedélzetre az embereket, s ezzel az embercsempészeknek kedveznek. Carmelo Zuccaro olasz ügyész korábban a La Stampának bizonyítékokról beszélt az embercsempészek és egyes civil szervezetek közötti közvetlen kapcsolattartásról, és a szervezetek támogatói között Soros Györgyöt is megnevezte.
Jordi Vaquer “őrültségnek” nevezte a vádat, miszerint arra bátorítanák az embereket, hogy Európába induljanak. Megjegyezte: aki ismeri az országokat, ahonnan az emberek menekülnek, tudja, hogy nincsen szükségük bátorításra. “A menekültek, akiknek Görögországban segítünk, nem rögtönöznek, terveik vannak és tudják, hova akarnak menni, mozgásuk nem a civil szervezetektől függ.(…) Minket pedig beleillesztenek egy összeesküvés-elméletbe azok, akik állandóan globális destabilizáló hálózatot keresnek” – magyarázta az igazgató. (MTI, M1)



