Vajdaság
Újvidék: Halálbüntetést követel az anyját agyonverő apjára egy végzős gimnazista
Betűméret:             

A halálbüntetés bevezetését követeli nyílt levelében egy újvidéki érettségiző lány, akinek az anyját az apja verte agyon. A meggyilkolt asszony nővérével közös nyílt levelében a lány követeli, hogy az állam félelemmel itassa át azoknak a csontjait, akik bántalmazással vetnének véget ártatlan nők életének.

Az utóbbi időszakban Szerbiában egész sor gyilkosság és nőkkel szembeni erőszak történt, emiatt pedig május 26-án sürgősségi ülést tart majd a parlament emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottsága.

Május 17-én Rade Šefer öt nőt gyilkolt meg egy házasságkötés miatt. Holnap egy másik embert egy jelentéktelenebb esemény ösztökél majd gyilkosságra. De ő nem lesz öngyilkos, hanem rácsok mögött tölt majd egy bizonyos időt, majd szabadon engedik. Akkor pedig ismét kész lesz bántalmazni, vagy talán ölni is. Erre mutat rá nyílt levelében az egyik újvidéki köziskola végzőse, Snežana Popadić gyászoló lánya. Az asszonyt 2011-ben verte halálra a férje.

A végzős lány halálbüntetés bevezetését követeli a nők elleni erőszak elkövetői esetében, és kész kezdeményezni is. Ugyanezt támogatja a meggyilkolt asszony nővére, Ljilja Bosić újvidéki írónő is. (021)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban