Vajdaság
MNT: Jóváhagyták a kis létszámú magyar osztályok megnyitását
A minimális határ alatti osztálylétszámokról és a kollégiumi ranglistákról tanácskoztak a képviselők
Betűméret:             

Mai ülésén 29 esetben támogatta a 15-nél kisebb létszámmal induló tagozat megnyitását a Magyar Nemzeti Tanács. Döntöttek továbbá a Magyar Szó és a Hét Nap igazgatóbizottsági tagcseréiről és a kulturális és köztájékoztatási pályázatok jóváhagyásáról.

Néhány nap választ el az új tanév kezdetétől ‒ mutatott rá Hajnal Jenő, az MNT elnöke a tanács pénteki, 19. rendes ülésének kezdetén, kihasználva az alkalmat, hogy a maga és a tanácstagok nevében sikeres tanévkezdést és eredményes együttműködést kívánjon a vajdasági magyar osztályokba induló tanulóknak, illetve a pedagógusoknak és a szülőknek.

Az ülés elején az MNT által alapított két újság Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületei egy-egy tagjának felmentése és az új tagok kinevezése szerepelt napirenden. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. esetében Kókai Péter, a munkavállalók köréből jelölt testületi tag munkaviszonyának megszűnése miatt Fodor Istvánt javasolták a megüresedett helyre ‒ ismertette Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnök asszonya.

Tari István, a VMDK képviselője az anyagban felfedezett hiányosságokra hívta fel a figyelmet: a Magyar Szóban dolgozó 79 szavazásra jogosult személy voksolása érvényes volt, az anyagban azonban csak 45 érvényes szavazólapról számolnak be. Miért nem érvényes azok szavazata, akik egyik jelöltet sem tartják alkalmasnak arra, hogy jelen legyen ebben a bizottságban ‒ tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő, hivatkozva a napilap körül zajló tiltakozások kapcsán előtérbe kerülő elégedetlenségre, és arra, hogy a 79 szavazásra jogosult újságíró és munkatárs közül mindössze 36-an támogatták Fodor István megválasztását.

Bábi Attila hivatalvezető elismerte a jegyzőkönyv hibáit és elmondta, hogy a nemzeti tanács hivatala is jelezte a jegyzőkönyv elkészítésével kapcsolatos hiányosságokat a Magyar Szó felé, új jegyzőkönyv azonban nem készült. A szavazócédulát csupán 45-en vették át, a többiek nem vettek részt a szavazáson ‒ magyarázta Hajnal Jenő, az MNT elnöke a félreérthető jegyzőkönyvet.

A Hét Nap TJGYT új tagja Pál Károly lemondását követően Faragó Csilla ‒ hagyta jóvá a tanács. Tari ellentmondást talált az előző tag lemondásának indoklásában is, továbbá megosztotta gyanúját három tag esetében felmerülő, a közéletben vállalt szerep és a média igazgatószervében vállalt tisztség összeférhetetlensége kapcsán. 21 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett megszavazták a Faragó Csilla kinevezésének jóváhagyásról szóló döntést.

Könyvkiadás, kinevezések

Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó igazgatója személyesen számolt be a jövő évi pénzügyi és kiadói tervjavaslatról, amelyet a legújabb rendelkezések alapján már most elkészített a kiadóvállalat. A Forum vezetője reményét fejezte ki, hogy a kéziratok listája az év végéig még bővülni fog, különös tekintettel a vajdasági magyar gyermekkönyvekre. Egyelőre 25 címszó, 2 folyóirat, 7 magyar vonatkozású szépirodalmi mű megjelenése szerepel a jövő évi tervjavaslatban, illetve Szerbia 2018-as budapesti Könyvfesztiválon való szereplése miatt megszaporodtak a műfordítások is. 2017-ben 28 millió 531 ezer dinárból gazdálkodik a vajdasági kiadóvállalat ‒ ismertette Virág Gábor az MNT ülésén.

Az ülés folytatásában jóváhagyták Vörös Anna a magyarkanizsai József Attila Könyvtár megbízott igazgatói tisztségére történő kinevezésének véleményezését, valamint elfogadták a Végrehajtó Bizottság több iskolaigazgatói és igazgatóbizottsági, illetve iskolaszéki tag kinevezésének véleményezését, a képviselők továbbá jóváhagyták a felterjesztett munkafüzetek és tankönyvek, valamint az átképzések, pótképzések és specializációk kapcsán benyújtott kérelmek véleményezést.

Megnyílhatnak a kis létszámú osztályok

Az ülés központjában a kis létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitásra szerepet. Az erre vonatkozó kérelmek szinte minden esetben a tartományi oktatási jogalkotási közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárságtól érkeztek, és minden esetben támogatták is, hogy amennyiben lehetséges, önálló tagozatként induljanak a 15 főnél kisebb létszámú általános és középiskolai osztályok.

A Magyar Nemzeti Tanács minden kérelmet pozitívan bírált el ‒ emelte ki Jerasz Anikó, a tanács tagjai szintén egyhangúlag támogatták a kis létszámú osztályok megnyitására vonatkozó 29 napirendi pontot.

A döntés értelmében a bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskolában 8, az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskolában 4, Törökfalun 4, a szabadkai Đuro Salaj iskolában és az Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában 8-8, Adorjánon 12, az újvidéki Petőfi-iskolában szintén 12, Tiszakálmánfalván 8, Bácsgyulafalván 7, Bajsán 13, Zentagunarason 8, Kispiacon 8, Gunarason 12, Ludason 6, Csókán a központi iskolában 6, a kihelyezett tagozaton pedig 1 elsős összevont tagozaton kezdi meg a tanévet. Ugyancsak kombinált tagozaton tanulhat a dreai, a szilágyi és a hertelendifalvi két elsős tanuló is szeptember elsejétől.

Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában 22 elsős számára két tagozatot is nyitnak, amit Jerasz Anikó a szociálisan hátrányos helyzetű és speciális, illetve egyéni oktatási és nevelési terv szerint tanuló gyermekek arányával indokolt, hiszen az IOP szerint tanuló diákok többletpontot jelentenek az osztályok megnyitásánál.

A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a minimális létszám alatt induló középiskolai osztályok kérelmét, hozzátéve, hogy ezek még nem a végleges számok, hiszen vannak olyan tanulók is, akik a második körben írták meg a kisérettségi vizsgát, így valószínűleg egyes szakirányon több tanuló is lesz.

15 főnél alacsonyabb létszámmal kezdheti meg a szeptembert a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskola, a Futaki Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon, az Adai Műszaki Iskola, az Óbecsei Műszaki Iskola, illetve a Szabadkai Vegyészeti-technológiai Iskola, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, a Zombori Közgazdasági Középiskola és a Veljko Petrović Gimnázium osztálya a nagybecskereki Nikola Tesla Villamossági és Építészeti Szakközépiskola és a Csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola egy-egy magyar tannyelvű tagozata. A nemzeti tanács képviselői a folytatásban a középiskolai diákotthonok előzetes ranglistáit fogadták el.

Kulturális és köztájékoztatási pályázatok

Az ülés végén tanácstagok szavaztak a városi és községi kulturális és köztájékoztatási pályázatok pénzelosztási javaslatáról Szabadka, Mitrovica (Szávaszentdemeter), Kúla és Hódság területén. A képviselők többsége támogatta a javaslatokat.

A nem legálisan sugárzó hajdújárási rádió ellen emelte fel a szavát Tari István. Kifogásolta, hogy a rádió munkatársait a választásokon nyújtott „egypárti elkötelezettség” miatt igyekszik legalizálni a Magyar Nemzeti Tanács ‒ véli a képviselő. Tari szerint nem életszerű, hogy a helyiek Észak-Bácskában almaszedés közben online rádióműsort hallgassanak. Német Ernő, a Tájékoztatási Bizottság elnöke részben egyetértett Tarival, szerinte azonban minden esetben javasolniuk kellett valamely médiát a támogatásra.

A képviselői kérdések során Tari István beszélt az MNT ösztöndíjpályázatának kiosztása kapcsán kialakult problémákról. Mint ismeretes, a tanács visszafizetésre szólította fel azokat a frissdiplomás egyetemistákat, akik jelezték a diploma megszerzését a tanács felé, hiszen az egyetem elvégzése után nem jár már a támogatás, a mesterképzés pedig még nem kezdődött el. Tari képviselői kérdése a probléma megoldására és a visszafizetett pénzeszközök felhasználására vonatkozott, illetve a Mozaik Televízió megszűnésére. A képviselő írásban kap választ az MNT-től.

Megduplázódott az Európa Kollégiumba jelentkezők száma

Végezetül beszámoló hangzott el az Európa Kollégium idei létszámáról. Tavaly ősszel 66 elsőéves egyetemista költözött be az újvidéki egyetemista diákotthonba, idén eddig több mint 100 elsőéves egyetemista pályázott ‒ jelentette be Petkovics Márta, a VB tagja, aki sikerként könyveli el, hogy megduplázódott a jelentkező kollégisták létszáma.

Az MNT ülése a szokásostól eltérően délelőtt zajlott. A képviselők a déli órákig 66 napirendi pontot tárgyaltak meg a szabadkai Magyar Ház épületében.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban