Kárpát-medence
Azonos, küszöb alatti százalékon a két szlovákiai magyar lista
Betűméret:             

A két magyar kötődésű szlovákiai magyar lista egyike sem jutna be a törvényhozásba, ha december elején tartották volna a parlamenti választásokat – ez a Fucus ügynökség legfrissebb felméréséből derült ki. Eszerint azonban mindkettő, a Híd és a Magyar Közösségi Összefogás listája is egyaránt 4,3 százalékot ért volna el.

A december 2-a és 9-e között, 1008 válaszadó megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a legtöbb voksot a jelenlegi legnagyobb kormánypárt, a Smer-SD szerezné, egészen pontosan 19,6 százalékot. Őket követné a szélsőjobboldali Kotlebovci - ĽSNS 11,8 százalékkal, a harmadik helyet pedig a magyar jelölteket is indító, viszonylag új Progresszív Szlovákia (PS)-Spolu szerezné meg. A TASR hírügynökség ennek tükrében azt írja, hogy a Smer-SD 36 parlamenti széket, az ĽSNS 21-et, a PS-Spolu 19-et tudhatna magáénak (listájukon tizedik helyen szerepel Martin Dubéci, a PS magyar származású elnökségi tagja, ám a magyar elnök, Forró Tibor a 32. helyen szerepel).

Ez volt az első felmérés egyébként, amely külön entitásként mérte a hárompárti magyar szövetség nyomán összeálló Magyar Közösségi Összefogás listáját. Novemberben a Magyar Közösség Pártjának (MKP) 3,5 százalékos támogatottságot mért a Focus, a Hídnak 4,1 százalékot. A parlamenti küszöb 5 százalékos.

A jövő év február 29-én esedékes szlovákiai parlamenti választáson 25 párt indul, ám ezek közül csak 13 állított teljes, 150 fős jelöltlistát. Köztük van egyébként a Híd és a Magyar Közösségi Összefogás is. A TASR emlékeztet, hogy a listákat decemberig kellett leadni, 17 ezer eurós letéttel, amelyet akkor kaphatnak vissza, ha az adott lista a szavazatok legkevesebb 2 százalékát megszerzi a voksoláson. A pártok legfeljebb 3 millió eurót költhetnek a kampányra.

ra
Pénteken kezdődött a 17. Székelyföld Napok rendezvénysorozat, amely október 18-áig várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megye számos településén. A tíznapos eseményen koncertek, kiállítások, filmvetítések, fesztiválok és gyermekprogramok is szerepelnek. Az idei rendezvénysorozat mottója az Örökségből...
2026. OKTÓBER 9.
[ 17:17 ]
Magyarország és Horvátország továbbfejlesztené a határon átnyúló közlekedési kapcsolatokat, és mindkét ország az érdemalapú uniós bővítést támogatja - közölte Orbán Anita külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes kedden Zágrábban, miután Gordan Grlić Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszterrel...
2026. OKTÓBER 6.
[ 17:17 ]
A 20. század meghatározó művészeinek grafikai munkáiból nyílik kiállítás szombaton Sepsiszentgyörgyön, az Árkosi Kulturális Központban. A Brancusi és korának nagy művészei című tárlaton Dalí-, Picasso-, Chagall- és Matisse-művek is láthatók lesznek - közölte hétfőn a székelyföldi intézmény. A mintegy 40...
2026. OKTÓBER 5.
[ 19:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó