Kárpát-medence
Együttműködési memorandumot írt alá három szlovákiai magyar párt

Pozsonyi tudósítás

Betűméret:             

Választási együttműködésről írt alá memorandumot három szlovákiai magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum (MF) és az Összefogás. A jelenleg parlamenten kívüli szervezetek közös listát állítanak a jövő februári köztársasági választásra Magyar Közösségi Összefogás néven.

A TARS hírügynökség jelentése szerint Bárdos Gyula listavezető, volt parlamenti képviselő, Csemadok-elnök az aláíráskor azt hangsúlyozta, hogy szövetségük az államszintű változásokat kívánja elősegíteni. A három közül legidősebb, legnagyobb súllyal rendelkező MKP székházában megtartott sajtótájékoztatón Menyhárt József MKP-elnök azt a korábban megfogalmazott szlogent hangsúlyozta, hogy egységben a jövő, és aláhúzta, hogy a listán a közösséget szolgálni akaró személyek kaptak helyet. Simon Zsolt, az MF vezetője arról beszélt, hogy céljuk a kormányváltás, és bár az egyezkedés során kötöttek kompromisszumokat, alapvető értékeiket nem adták fel. Mózes Szabolcs, a közelmúltban létrejött Összefogás elnöke arról beszélt, hogy javítani kell a szlovákiai magyarság helyzetén, és úgy fogalmazott, eddig azok a kormányok voltak sikeresek, amelyekben a magyarok képviselői is helyet kaptak, és pártjaik a jó oldalon álltak.

Az együttműködést, illetve a közös listaállítást a hétvégén hagyták jóvá az egyes pártok. Az első 20 jelöltből 12 az MKP, 4 az MF és 4 az Összefogás színeiben indul.

Nyár óta folytak ennek a lépésnek az előkészületei, előbb ötpárti egyeztetéseként, ám csak az MF, az MKP és az Összefogás jutott megállapodásra. A Híd végül MKDSZ-szel és más szervezetekkel közösen állít listát, amelynek az első helyén Érsek Árpád közlekedési miniszter áll. Mai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, nincs kétsége afelől, hogy elérik az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

A február 29-ére kiírt választás hivatalos kampánya már megkezdődött, a jelöltlistákat december 1-ig lehet leadni. Az AKO ügynökség kedden közölt felmérési eredménye szerint a Híd 3,5% százalékon, az akkor még külön mért MKP 2,2% százalékon állt.

RA
Nagyváradon nyit új központot az egyik legnagyobb európai közúti fuvarozó, a Girteka - írta a profit.ro gazdasági hírportál. A litván vállalat idén jegyezte be romániai leányvállalatát. A romániai piacra történő belépést a fokozott rugalmasság és humán erőforrás iránti igény indokolja a cég közlése...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:38 ]
Ott találkozunk mottóval hétfőn kezdődik a marosvásárhelyi magyarság legnagyobb kulturális seregszemléje, a 13. Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata - közölték az MTI-vel a szervezők. Hét nap alatt 370 programponttal, 45 helyszínen - színházzal, koncertekkel, családi programokkal, beszélgetésekkel, néptánccal és...
2026. AUGUSZTUS 24.
[ 20:33 ]
A felsőoktatásban folyó paradigmaváltásról, az átalakulás kényszeréről és lehetőségeiről rendeztek kerekasztal-beszélgetést szombaton a 17. Kolozsvári Magyar Napokon. Kolozsvár, 2026. augusztus 22. Markó Bálint, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanulmányi rektorhelyettese, Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata...
2026. AUGUSZTUS 23.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó