Kárpát-medence
Véglegesítették a szlovákiai magyar választási listákat

Két tömbbe rendeződtek a magyar kötődésű szlovákiai pártok és szervezetek, ennek tükrében a hétvégén két listát véglegesítettek. A Magyar Közösségi Összefogás listájának élén Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke áll, a Híd listáját Érsek Árpád közlekedési miniszter vezeti.

Miután az ötpárti egyeztetés kudarcba fulladt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum és az Összefogás mozgalom megállapodott abban, hogy együtt indulnak a februárban esedékes szlovákiai köztársasági választáson. A döntéseiket a hétvégén véglegesítették, az MKP szombaton, a Magyar Fórum és az Összefogás pedig vasárnap, egyúttal meg is nevezték a jelöltjeiket, összeállt tehát a közös listájuk, a választási párt szerepét pedig az Összefogás tölti be immár Magyar Közösségi Összefogás név alatt. Listavezetőjük Bárdos Gyula, a Szlovákia Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, ismertebb nevén a Csemadok elnöke, az MKP elnökségi tagja lesz, aki az öt évvel ezelőtti köztársaságielnök-választáson 5 százalékot meghaladó eredményt tudott felmutatni. A második pozíciót Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke kapta, a harmadikat Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke. Negyedik Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke, ötödik pedig Menyhárt József, az MKP elnöke. A lista 150 fős, ebből 90 helyre az MKP adott jelöltet, a fennmaradó 60 pedig a Magyar Fórum és az Összefogás között oszlik meg egyenlő arányban, a lista első 10 helyére pedig az MKP 5 főt, az Összefogás 3 személyt, a Magyar Fórum pedig 2 főt állíthatott.

Ezzel szinte egy időben véglegesítette listáját a Híd is, a párt Országos Tanácsa szombaton ülésezett. Ahogy az előbbi esetben, itt sem pártelnök indul a lista élén: az első helyet Érsek Árpád közlekedési miniszter kapta, és a második helyen indul Bugár Béla pártelnök. Utóbbi a szombati sajtótájékoztatón közölte, hogy a listájukon helyet kapnak az ötpárti egyeztetésen részt vevő MKDSZ mellett a Šanca, a Szlovákiai Roma és a Szlovákiai Siketek és Nagyothallók Szövetségének képviselői is; az MKDSZ elnöke, Fehér Csaba a 10. helyet, a Šanca vezetője, Viliam Novotný pedig a 13 pozíciót kapta. A harmadik Sólymos László környezetvédelmi miniszter, a negyedik Ravasz Ábel, a Híd alelnöke, az ötödik Bastrnák Tibor, a párt parlamenti frakcióvezetője.

A Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciójának magyar platformja egyébként már a hónap első felében bemutatta magyar képviselőjelöltjeit, ők Forró Tibor, Rácz Noémi, Kárpáty Ernő, Kovács Jaroslav, Miške Tomáš, Halász Norbert, Illés Claudia, Hájniková Angelika és Dubéci Martin. Közleményükben akkor úgy fogalmaztak, szervezetük „olyan politikai erőt szeretne biztosítani, ahol a magyar nemzetiségű állampolgárok is képviseltetve vannak”, és magyar nyelvű programot is közzétettek.

Az önálló Szlovákia nyolcadik parlamenti választását a jövő év február 29-ére írták ki, a parlamenti küszöb 5 százalékos, a magyar kisebbség szempontból elsősorban ennek megugrása a kihívás, egyébként parlamenti képviselet nélkül marad.

RA
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Legkevesebb öt ember meghalt, több mint negyvenen megsérültek, amikor egy robbanás után lángra kapott a 12 emeletes toronyház Eperjesen. A kilencedik emelet fölött történt a robbanás, a felső emeletek lángokban álltak még pénteken este is, a statikusok szerint bármikor összedőlhet az épület, amelyben csaknem százan...
2019. DECEMBER 7.
[ 8:33 ]
Másodfokon megnyerte a rágalmazás miatt indított pert Tőkés László azok ellen a volt titkosszolgálati vezetők ellen, akik egy televíziós műsorban magyar kémnek nevezték, és azt állították, hogy Tőkés László az 1989-es temesvári ellenállása során pénzt kapott a magyar titkosszolgálattól. A Bukaresti...
2019. DECEMBER 6.
[ 17:22 ]
A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a VIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon, Budapesten. Hangsúlyozta, a fejlesztések során szorgalmazzák szűkebb értelemben a kárpát-medencei szintű magyar-magyar,...
2019. DECEMBER 5.
[ 12:48 ]
Beolvasás folyamatban