Aligha gondolta volna bárki is néhány hónappal ezelőtt, hogy a magyarországi választásokon elszenvedett veresége után Orbán Viktor neve az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkári tisztségével kapcsolatban kerül a világsajtó címlapjaira. Márpedig most pontosan ez történt. A The Wall Street Journal értesülése szerint a Trump-kormányzat a volt magyar miniszterelnököt látná szívesen az ENSZ élén, méghozzá Oroszország és Kína támogatásával. A hír egyelőre nem jelent hivatalos jelölést, a nemzetközi visszhang azonban önmagában is figyelemre méltó. Nem csupán Orbán politikai jövőjéről szól, hanem arról is, milyen szerepet szánnak a nagyhatalmak a világszervezetnek.

Washington, Moszkva és Peking közös jelöltje?

Az amerikai The Wall Street Journal október 25-én közzétett véleménycikkében három ország forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a Trump-adminisztráció Orbán Viktort szeretné megnyerni az ENSZ-főtitkári tisztségre. Washington állítólag nemcsak felvetette az elképzelést, hanem az érintett magyar politikussal is egyeztetett róla.

A lap szerint az amerikai kormányzat abból indul ki, hogy Oroszország és Kína is támogathatná Orbánt, aki miniszterelnökként mindkét nagyhatalommal szoros politikai és gazdasági kapcsolatokat ápolt, miközben az Egyesült Államok jelenlegi elnökével is jó személyes viszonyt alakított ki.

Az elképzelés kétségtelenül szokatlan. Az ENSZ főtitkárától hagyományosan azt várják, hogy a lehető legszélesebb nemzetközi elfogadottsággal rendelkezzen, és képes legyen közvetíteni az egymással szemben álló országok között. Orbán viszont olyan politikus, akinek nemzetközi megítélése erősen megosztott.

Donald Trump politikai környezetében ugyanakkor éppen azok a tulajdonságai számíthatnak előnynek, amelyek miatt korábban számos európai kormánnyal konfliktusba került. A szuverenitás hangsúlyozása, a bevándorlással kapcsolatos szigorú álláspont, a liberális intézményrendszer bírálata és az orosz–ukrán háború diplomáciai rendezésének következetes sürgetése egyaránt hozzájárult sajátos nemzetközi politikai arculatához.

Kérdés azonban, hogy ami egy politikai tábor számára erény, az alkalmas-e arra is, hogy a világ csaknem valamennyi államát tömörítő szervezet vezetésének alapja legyen.

A világsajtó felfigyelt, a diplomaták megszólaltak

Az amerikai lap értesülését rövid idő alatt számos nemzetközi médium feldolgozta. Az Euronews, a brit The Times, a spanyol El País, a török Anadolu hírügynökség és több ázsiai, illetve kelet-európai lap is foglalkozott Orbán lehetséges jelölésével.

A beszámolók azonban nem mindenben azonos hangsúlyúak.

Az amerikai kezdeményezésről szóló hírek mellett egyre nagyobb figyelmet kap az a kérdés, hogy milyen politikai akadályok tornyosulnak egy ilyen jelölés előtt. Különösen Franciaország és Nagy-Britannia álláspontja lehet meghatározó, hiszen mindkét ország állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és vétójoggal rendelkezik.

Az Euronews beszámolója szerint Lengyelország és Ukrajna részéről már meg is érkeztek az elutasító nyilatkozatok. Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter közölte, hogy nem számít Lengyelország támogatására Orbán jelölésével kapcsolatban. Ukrán kollégája, Andrij Szibiha ennél élesebben fogalmazott, az európai uniós döntések akadályozásában szerzett tapasztalataira utalva bírálta a volt magyar miniszterelnök lehetséges új szerepét.

Moszkva reakciója ennél visszafogottabb volt. Alekszandr Alimov orosz külügyminiszter-helyettes arra emlékeztetett, hogy a főtitkári tisztségre valamely ENSZ-tagállamnak kell hivatalosan jelöltet állítania, és Oroszország az előterjesztett jelöltek alapján alakítja ki álláspontját.

Ez egyelőre nem tekinthető Orbán támogatásának, de határozott elutasításnak sem.

A Fehér Ház és Peking nem erősítette meg a The Wall Street Journal értesülését, és maga Orbán Viktor sem jelentette be, hogy indulna a tisztségért.

A sajtóvisszhang tehát jelentős, a diplomáciai bizonyosság viszont továbbra is hiányzik.

Miért éppen Orbán?

A történetnek ez talán a legérdekesebb kérdése.

Orbán Viktor tizenhat éven át állt Magyarország kormányának élén, és ez idő alatt az európai politika egyik legismertebb, ugyanakkor egyik legtöbbet vitatott szereplőjévé vált. Az áprilisi választási vereség lezárta ezt a hosszú korszakot, de nem szüntette meg nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Donald Trump számára Orbán régóta politikai szövetséges. Moszkvában olyan európai vezetőként tekintettek rá, aki az ukrajnai háború ellenére is fenntartotta a párbeszédet az orosz vezetéssel. Pekingben pedig értékelték, hogy Magyarország az Európai Unión belül is nyitott maradt a kínai beruházásokra és a politikai együttműködésre.

Mindez magyarázatot adhat arra, hogy neve miért merülhetett fel a három nagyhatalom közötti egyeztetésekben.

De van egy másik, ennél lényegesebb szempont is.

Az ENSZ főtitkárának szerepe az elmúlt évtizedekben folyamatos viták tárgya. A világszervezetet gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem képes hatékonyan fellépni a fegyveres konfliktusok megállításáért, miközben a Biztonsági Tanács állandó tagjainak ellentétei sokszor megbénítják a döntéshozatalt.

Ebből a nézőpontból Orbán esetleges jelölése akár egy újfajta főtitkári szerepfelfogás próbája is lehetne: a hagyományos nemzetközi diplomácia világából érkező vezető helyett egy erőteljes politikai karakterű, saját nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező személy kerülne a szervezet élére.

Csakhogy ez önmagában még nem válasz arra, miként tudna egy ilyen vezető bizalmat teremteni a vele szemben álló országok között.

Nem elég három nagyhatalom egyetértése

Az ENSZ jelenlegi főtitkárának, António Guterresnek a második ötéves megbízatása december 31-én lejár.

Utódját az ENSZ Közgyűlése nevezi ki a Biztonsági Tanács ajánlása alapján. A tizenöt tagú tanácsban legalább kilenc támogató szavazatra van szükség, és az öt állandó tag – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia – egyikének sem szabad megvétóznia az ajánlást.

Ezért a washingtoni elképzelés sikere még akkor sem lenne biztosított, ha Moszkva és Peking valóban felsorakozna Orbán mögött.

A The Wall Street Journal által idézett amerikai tisztviselők szerint a szükséges szavazatok többsége megszerezhető lehetne. Az ilyen számításokat azonban óvatosan kell kezelni: egy diplomáciai elképzelés támogatása és egy tényleges szavazás eredménye között jelentős különbség lehet.

A francia és a brit álláspont különösen komoly akadályt jelenthet.

Ráadásul a jelölési folyamat már hónapok óta tart, több hivatalosan bemutatott jelölttel. Az ENSZ vezetőjének kiválasztását az utóbbi években igyekeztek átláthatóbbá tenni, ami még inkább megnehezíti, hogy egy nagyhatalmi megállapodás önmagában eldöntse a személyi kérdést.

A magyar belpolitika szempontjából sem közömbös

Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölése Magyarország számára is rendkívüli fejlemény volna.

A választási vereség után a volt miniszterelnök előtt alapvetően új politikai helyzet alakult ki. A hazai politikában ellenzéki szerepbe került, nemzetközi kapcsolatai azonban változatlanul jelentős politikai erőforrást képviselhetnek.

Egy ENSZ-főtitkári megbízatás minden korábbi magyar nemzetközi politikai szerepvállalást meghaladó jelentőségű lenne. Nem egyszerűen egy volt miniszterelnök diplomáciai pályafutásának folytatását jelentené, hanem azt is, hogy Magyarország egyik legismertebb politikusa a világpolitika intézményes vezetésében kapna központi feladatot.

Ám ennek megítélése sem választható el Orbán politikai örökségétől.

Támogatói valószínűleg nemzetközi elismertségének bizonyítékát látnák benne, bírálói viszont felvetnék, hogy az elmúlt évek európai politikai konfliktusai mennyiben egyeztethetők össze az ENSZ vezetéséhez szükséges széles körű bizalommal.

A magyar belpolitikai vita tehát egy ilyen jelöléssel aligha zárulna le. Inkább új, nemzetközi színtérre kerülne.

Mit árul el mindez a világpolitikáról?

Orbán Viktor jelölésének lehetőségétől függetlenül a történetnek van egy általánosabb tanulsága.

A nemzetközi intézmények vezetőinek kiválasztása sohasem volt független a nagyhatalmi érdekektől. Az ENSZ főtitkárának személyéről rendszerint hosszadalmas diplomáciai egyeztetések után születik döntés, amelyben a szakmai felkészültség, a földrajzi egyensúly és a politikai elfogadhatóság egyaránt szerepet játszik.

Most azonban mintha még nyíltabban vetődne fel a kérdés: vajon a világszervezet vezetőjének a nemzetközi konszenzus megtestesítőjének kell lennie, vagy olyan politikusnak, aki képes közvetlenül tárgyalni a világ legnagyobb hatalmainak vezetőivel?

A kettő természetesen nem zárja ki egymást. Az viszont korántsem magától értetődő, hogy ugyanaz a személy mindkét elvárásnak megfelelhet.

A jelenlegi nemzetközi rendszerben az ENSZ egyik legnagyobb problémája éppen a nagyhatalmak közötti bizalom hiánya. Egy új főtitkár akkor tudna érdemi szerepet vállalni ennek enyhítésében, ha nem pusztán az őt támogató országok, hanem a velük szemben állók számára is elfogadható tárgyalópartner lenne.

Orbán Viktor esetében ez különösen nehéz feladatnak ígérkezne.

Jelölés vagy diplomáciai próbaléggömb?

Nem kizárt, hogy a mostani sajtóértesülés egy komolyan fontolóra vett amerikai kezdeményezést tükröz. De az sem, hogy a név nyilvánosságra kerülésével Washington elsősorban a többi nagyhatalom és az európai szövetségesek reakcióját kívánja felmérni.

A diplomáciában egy lehetséges jelölt nevének kiszivárogtatása olykor maga is a tárgyalási folyamat része. Lehetőség a támogatók számbavételére, az ellenállás feltérképezésére vagy akár egy későbbi kompromisszum előkészítésére.

Ezek azonban egyelőre lehetséges értelmezések, nem bizonyított szándékok.

Ami biztos: Orbán Viktor neve immár megjelent az ENSZ következő főtitkárjáról folyó nemzetközi vitában. A világsajtó foglalkozik vele, egyes kormányok reagáltak rá, és a kérdés túllépett egyetlen amerikai újság véleményrovatának keretein.

Hogy mindebből hivatalos jelölés, komoly diplomáciai verseny vagy csupán rövid életű politikai epizód lesz-e, az a következő hetekben derülhet ki.

A történet jelentősége azonban már most túlmutat Orbán Viktor személyén. Arról is szól, hogy az átalakuló világrendben kik, milyen értékek és milyen érdekek alapján kívánják alakítani a nemzetközi együttműködés legfontosabb intézményének jövőjét.

És talán ez a kérdés fontosabb annál is, hogy végül ki foglalja el António Guterres székét.