Öt év után lezárta a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több munkatársát érintő egyik büntetőeljárást. A vizsgálat a városházi állások betöltésével, a versenyvizsgákkal és az alkalmazottak áthelyezésével kapcsolatos ügyekre terjedt ki – számolt be kedden a Krónika.ro hírportál a polgármester közösségi oldalán közzétett bejegyzése alapján.
Az ügyészség többek között azt vizsgálta, hogy szabályosan alkalmaztak-e négy új személyi tanácsadót a városvezetésben, valamint jogszerűen helyeztek-e át dolgozókat a marosvásárhelyi városházára a szomszédos Marosszentgyörgyről és Jeddről.
A DNA végül egyes esetekben arra a következtetésre jutott, hogy a feltételezett bűncselekmény nem történt meg, más esetekben pedig a vizsgált cselekmények nem minősülnek bűncselekménynek.
Soós Zoltán Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az öt évig tartó eljárás nemcsak az érintettek, hanem családjaik számára is komoly megpróbáltatást jelentett.
„Öt év hosszú idő. Nemcsak egy polgármesternek, hanem azoknak az embereknek és családoknak is, akiknek együtt kellett élniük egy büntetőeljárás bizonytalanságával” – fogalmazott.
A polgármester kiemelte, hogy mindvégig tiszteletben tartotta az igazságszolgáltatás munkáját, és most sem kíván politikai győzelmet hirdetni. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az eljárás lezárása ugyanolyan nyilvánosságot kapjon, mint korábban a gyanúsítások.
„Nem elégtételt keresek, hanem lezárást” – írta.
A Krónika emlékeztetett arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség az elmúlt években több vizsgálatot is indított a marosvásárhelyi polgármester ellen. Soós Zoltánt 2020-ban független jelöltként, a magyar politikai szervezetek támogatásával választották meg a város élére.
Egy másik, 2024-ben indított büntetőeljárás továbbra is folyamatban van. Ebben az ügyben az ügyészség vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a polgármestert. A hatóságok szerint Soós 2021 és 2024 között közvetett módon mintegy 200 ezer euró értékű festményeket kaphatott egy üzletembertől, aki állítólag önkormányzati megbízásokat kívánt szerezni útjavítási és csatornázási munkálatokra.
A polgármestert 2024 decemberében 24 órára őrizetbe vették, a bíróság azonban elutasította előzetes letartóztatását. Ehelyett hatósági felügyeletet rendeltek el, amely több mint fél évig tartott. Az eljárás során öt hónapra polgármesteri tisztségének gyakorlásától is eltiltották.
Az ügy kirobbanásakor Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bírálta a hatósági fellépést és a polgármester bilincsben történő televíziós bemutatását. Akkor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ meggyőződése szerint Soós Zoltán ártatlan.
A mostani döntés tehát a polgármester ellen indított eljárások egyikének lezárását jelenti, a különálló vesztegetési ügyben azonban továbbra sem született végleges döntés.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

