Közlemények
Magyarkanizsa: A Dobó Tihamér Képtár új nyitvatartási rendje
Betűméret:             

A jövőben új munkaidő szerint dolgozik a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény kereteiben működő Dobó Tihamér Képtár. A művészetkedvelőket hétfőn, kedden és szerdán 9 és 15, csütörtökön és pénteken pedig két váltásban, 9 és 12 illetve 16 és 19 óra közöttt fogadja. Amennyiben az intézményben nagyobb színházi vagy más eseményre kerül sor, akkor a képtárat a rendezvények kezdete előtt szombaton illetve vasárnap is kinyitják a látogatóknak, de a kiállítások megtekinthetők lesznek hétvégeken akkor is, ha arra előre bejelentkezett csoportok igényt tartanak. Igényeiket a 024/873-043-as telefonszámon jelezhetik, a képtár programjairól, a kiállításokról pedig a Cnesa OMI hivatalos honlapján (www.cnesa.rs) illetve a havi Eseménynaptárban kaphatnak bővebb információkat..

Bödő Sándor

Nemzedékem életidejében egyedül az ateista kommunista diktatúra vetemedett arra, hogy az egyházi szentbeszédeket, a prédikációkat cenzúrázza. A világi hatalomnak nem áll jogában az egyház szólási szabadságát korlátoznia. A vallásszabadság körébe tartozik, hogy Isten szolgái – akár a tévedés kockázatával is –...
2026. OKTÓBER 5.
[ 12:04 ]
Az 1848/49. évi magyar szabadságharc bukása utáni terror és megtorlás mártírjaira az aradi honvéd főtisztek kivégzésének napján, október 6-án emlékezünk, s ilyenkor a kegyelet virágaival illetjük Temerin 1848 augusztusi elhamvasztásának és az utána következő menekülésnek és a földönfutóként elszenvedett...
2026. OKTÓBER 4.
[ 10:15 ]
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való emlékezés jegyében, Nagy Imre születésének 130. és a forradalom 70. évfordulója kapcsán, a budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság és a szabadkai ’56-os Műhely Civilszervezet szervezi meg tizennyolcadik alkalommal történelmi vetélkedőjét középiskolások...
2026. OKTÓBER 3.
[ 12:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó