Közlemények
Értéknyomozásra hívják a vajdasági diákokat: Indul a Négy határon át vetélkedő
Betűméret:             

Négy külhoni magyar régió fiataljait hívják közös felfedezőútra a Négy határon át elnevezésű Kárpát-medencei értékőrző és honismereti vetélkedő szervezői. A 2026/2027-es tanévben meghirdetett versenyen vajdasági, felvidéki, muravidéki és erdélyi diákok kutathatják fel szülőföldjük történelmi, kulturális és közösségi értékeit. A három online fordulóból és két döntőből álló vetélkedőre november 27-éig lehet jelentkezni.

A Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal együttműködő intézményei, köztük a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, olyan versenyt hirdettek, amelynek célja, hogy a fiatalok játékos feladatokon és önálló kutatómunkán keresztül fedezzék fel környezetük értékeit, hagyományait és történeteit.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a feladatok megoldásához nem elegendő az internetes keresés. A résztvevőknek helyi lakosokkal, hagyományőrzőkkel kell beszélgetniük, könyvtárakat, múzeumokat felkeresniük, és akár olyan értékekre is rábukkanhatnak, amelyek még nem szerepelnek a hivatalos értéktárakban.

Vajdaságból a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok jelentkezhetnek

A vetélkedőre Vajdaságban és Erdélyben az általános iskolák hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulóit várják, míg Felvidéken és Muravidéken a hetedik, nyolcadik és kilencedik osztályosok nevezhetnek.

A verseny háromfős csapatokban zajlik, minden csapat munkáját egy felnőtt mentor – pedagógus vagy más segítő – támogatja. A részvételhez nem feltétlenül szükséges iskolai háttér, a fiatalok egyesületek vagy más közösségek képviseletében is indulhatnak.

A december 1-jén kezdődő első online fordulóban a közösségi hagyományok kerülnek középpontba. A csapatok saját alkotásban mutatnak be egy-egy értéket, és egy másik régió fiataljainak is segítséget nyújtanak egy veszélyeztetett hagyomány megőrzéséhez.

A januári második fordulóban interaktív kvíz segítségével ismerkednek meg a négy régió értéktáraival, februárban pedig egy olyan helyi értéket kell felkutatniuk és dokumentálniuk, amely még nem szerepel önálló bejegyzésként az értéktárban.

A három online forduló után régiónként a tíz legjobb csapat jut a 2027 márciusában megrendezendő regionális döntőbe. Innen régiónként három csapat kerül a közös Kárpát-medencei döntőbe, amelyet áprilisban tartanak.

A jelentkezés is egy különleges küldetéssel kezdődik

A nevezéshez a csapatoknak ki kell választaniuk egy veszélyeztetett vagy feledésbe merülő helyi értéket saját régiójuk értéktárából, majd erről egy 1000–1500 karakteres segélykérő levelet kell írniuk.

A levélben bemutatják az értéket, ismertetik a megőrzésével kapcsolatos problémát, és segítséget kérnek egy másik régió fiataljaitól. A szervezők ezeket a leveleket továbbítják a csapatok között, amelyek az első fordulóban javaslatokat dolgoznak ki a megmentésükre.

A jelentkezési határidő 2026. november 27., nevezni a karpatmedencei-vetelkedo.org oldalon lehet. Ugyanezen a honlapon zajlik majd az első három forduló is.

A szervezők a legjobbaknak tárgynyereményeket és várhatóan táborozási lehetőséget is biztosítanak, a díjazás részleteit később ismertetik.

A Négy határon át vetélkedő célja nem csupán a honismereti tudás bővítése, hanem az is, hogy a négy régió fiataljai kapcsolatokat építsenek, és közösen tegyenek kulturális örökségük megőrzéséért.

A programot az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős államtitkárság támogatja.

Nevezési űrlap: https://forms.gle/yF8RbC95uwEKa8Hx5

További információ: karpatmedencei.vetelkedo@gmail.com

Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a Pannon RTV különböző platformjai, a Pannon Televízió, a Szabadkai Magyar Rádió, a Pannon Rádió és a pannonrtv.com támadásnak vannak kitéve. Az utóbbi időben a vélt vagy valós kritikák kollégáinkra is ráirányultak, és többször megalapozatlanul állítottak...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:11 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) a Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap vezetőinek távozását követeli. A párt pénteki közleményében az alapítói jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által ellenőrzött médiumok igazgatóit, valamint fő- és felelős szerkesztőit szólította fel lemondásra. A VMP a Vajdasági...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:46 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés lakossági fórumokat tart szerte Vajdaságban. Téged mikor kérdeztek meg utoljára? Mi megkérdezünk. És te is kérdezhetsz. Nyíltan, cenzúra nélkül, olvasható közleményükben. A Vajdasági Magyar Újrakezdés lakossági fórumai: Október 30., péntek, 18 óra – Ada, 2. helyi közösség,...
2026. OKTÓBER 29.
[ 18:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó