A kampány utolsó napjaiban újabb, a személyemet lejárató kísérlettel kell szembenéznem.
Tudtam, hogy az ellenzék nem fog az eszközök között válogatni, de erre még én sem számítottam!
Ma délben a Szabad Magyar Szó újságírója keresett meg azzal a kéréssel, hogy nyilatkozzam neki egy hangfelvétel kapcsán, amelyen állítólag én vagyok hallható, és ez év februárjában vagy márciusában készült. Érdekes módon tudomásom szerint, más médiaház a hangfelvételt nem kapta meg.
Éppen a nemzeti tanácsi választás kampányhajrájában kerül elő egy felvétel - ez világosan egy karaktergyilkossági kísérlet.
Egy ilyen anyag eredetének és hitelességének tisztázása alapos vizsgálatot igényel. Ezzel a választásokat követően foglalkozom majd.
Nem először tapasztalok személyemet célzó lejáratási kísérletet közéleti szerepvállalásom során. Mindez azonban nem térít el attól, amit fontosnak tartok.
A következő napokban is a közösségünk előtt álló feladatokra, a programunkra és a választókkal való személyes találkozásokra összpontosítok. A választás tétje ugyanis nem az, hogy ki milyen támadásokkal próbálja elterelni a figyelmet, hanem az, hogy ki milyen jövőt kínál a vajdasági magyar közösség számára.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

