Közlemények
Új ügykövető felületet indított a Vajdasági Magyar Plénum
Betűméret:             

Jelzőfény néven új, nyilvános ügykövető felületet indított a Vajdasági Magyar Plénum, amelynek célja, hogy a polgárok bejelentéseiből és észrevételeiből konkrét, nyomon követhető ügyek szülessenek. A kezdeményezés a mesterséges intelligenciát is segítségül hívja a beérkező információk feldolgozásához.

A szervezet hétfői közleménye szerint a 2025. július 3-i bejegyzése óta folyamatosan érkeznek hozzájuk lakossági kérdések, panaszok és javaslatok. Ezek rendszerezése során több olyan visszatérő probléma rajzolódott ki, amelyek megoldásához az illetékes intézmények és hatóságok közreműködésére van szükség.

A bejelentések között szerepel a Tisza magyarkanizsai szakaszának vízminősége, a topolyai választói névjegyzékkel kapcsolatos kifogások, a magyar nyelvű tankönyvek problémája, valamint a szabadkai taxisokat érintő kérdések. A szervezet a horgosi vasúti átjárók sorompóinak visszatérő meghibásodásáról is több jelzést kapott.

A Plénum szerint különösen az utóbbi ügy mutatott rá arra, hogy szükség van egy átlátható rendszerre, amelyben a lakossági figyelmeztetések nem vesznek el, hanem eljutnak az illetékesekhez, és a további intézkedések is követhetők.

A Jelzőfény működésének lényege, hogy a feldolgozható bejelentésekhez konkrét lépéseket rendeljenek. A Plénum tájékoztatása szerint az érintett intézményeket hivatalos megkeresésekkel keresik fel, sürgős veszély esetén pedig haladéktalanul értesítik az illetékeseket.

Az új internetes felületen az érdeklődők megtekinthetik az egyes ügyek részleteit, a kapcsolódó dokumentumokat, a lehetséges megoldásokat és az eddig megtett lépéseket. Az előrehaladást százalékos mutatók is jelzik, amelyek a szervezet közlése szerint előre meghatározott, dokumentumokkal igazolt mérföldkövek teljesítésén alapulnak.

A beérkező információk feldolgozásában mesterséges intelligenciát is alkalmaznak. A technológia a visszatérő problémák és összefüggések felismerését segíti, miközben a szervezet hangsúlyozza, hogy a rendszer célja nem a bejelentők személyes profiljának kialakítása.

A Plénum ugyanakkor az AI használatával kapcsolatos társadalmi és etikai kérdésekre is felhívta a figyelmet. Közleményében ismét nyilvános vitát sürgetett a technológia oktatási, kulturális és közösségi következményeiről. A szervezet bírálta a Vajdasági Magyar Szövetséget és a Magyar Nemzeti Tanácsot, amiért álláspontja szerint nem biztosítottak megfelelő teret egy széles körű szakmai és társadalmi egyeztetésnek.

A Vajdasági Magyar Plénum azt szeretné elérni, hogy a lakossági észrevételek ne csupán hozzászólások vagy megválaszolatlan panaszok maradjanak, hanem az érintettek számára is követhető intézkedésekhez vezessenek.

A Jelzőfény a vmplenum.rs/jelzofeny címen érhető el, ahol a polgárok névtelenül is jelezhetik az általuk tapasztalt problémákat.

Az 1848/49. évi magyar szabadságharc bukása utáni terror és megtorlás mártírjaira az aradi honvéd főtisztek kivégzésének napján, október 6-án emlékezünk, s ilyenkor a kegyelet virágaival illetjük Temerin 1848 augusztusi elhamvasztásának és az utána következő menekülésnek és a földönfutóként elszenvedett...
2026. OKTÓBER 4.
[ 10:15 ]
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való emlékezés jegyében, Nagy Imre születésének 130. és a forradalom 70. évfordulója kapcsán, a budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság és a szabadkai ’56-os Műhely Civilszervezet szervezi meg tizennyolcadik alkalommal történelmi vetélkedőjét középiskolások...
2026. OKTÓBER 3.
[ 12:09 ]
A Hungarian Human Rights Foundation (Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF) és a Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és Igazságosságért (Lantos Foundation for Human Rights and Justice) közös rendezvénnyel ünnepelte a HHRF megalakulásának 50. évfordulóját. A washingtoni Capitol Hillen, a Rayburn House Office Building...
2026. OKTÓBER 2.
[ 12:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó