Világ
Jogászprofesszor: A törvény szerint Dodik már nem elnöke a boszniai Szerb Köztársaságnak
Betűméret:             

Milan Blagojević, Banja Luka-i alkotmányjogász professzor kijelentette, hogy Milorad Dodik „péntektől már nem a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke, amennyiben a másodfokú jogerős ítéletet pénteken hozták meg”.

„Ha néhány nappal korábban hozták meg, akkor Dodik attól a naptól fogva nem elnök” – nyilatkozta Blagojević a Srpska.info portálnak.

A boszniai Állami Bíróság Fellebbviteli Tanácsa megerősítette az elsőfokú ítéletet Dodik ellen. Az ítélet szerint egy év börtönre és hat évre szóló politikai tevékenységtől történő eltiltásra ítélték, mert nem hajtotta végre a boszniai főképviselő döntéseit.

Blagojević elmondása szerint a másodfokú ítélet napján az ítélet a törvény erejénél fogva jogerőre emelkedik, és ezzel végrehajthatóvá válik.

„A boszniai büntető törvénykönyv és a választási törvény értelmében Dodik megbízatása, mint a Szerb Köztársaság elnöke, megszűnt” – tette hozzá.

Elmagyarázta, hogy a boszniai választási törvény szerint a boszniai Központi Választási Bizottságnak (CIK) 15 napon belül határozatot kell hoznia a mandátum megszűnéséről, illetve a rendkívüli vagy előrehozott választások kiírásáról is, a boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségére.

„Ezeket a választásokat legkésőbb 90 napon belül meg kell tartani attól a naptól számítva, amikor a mandátum megszűnt – azaz a jogerős ítélet napjától” – hangsúlyozta Blagojević.

Arra reagálva, hogy Dodik kijelentette: „nem lesznek rendkívüli választások, amíg ő az elnök”, és hogy a RS rendőrségét fogja kérni az ilyen választások megakadályozására, Blagojević figyelmeztetett: ha Dodik megvalósítja a fenyegetéseit, az újabb bűncselekményre való felhívásnak minősülne.

Írország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A következő hat hónapban a versenyképesség erősítése, a biztonság, az uniós költségvetés előkészítése és a bővítési politika lesznek a legfontosabb prioritások. Az ír kormány hangsúlyozta: a nyugat-balkáni bővítés továbbra is kiemelt cél...
2026. JÚLIUS 1.
[ 10:29 ]
Három helyen keletkezett tűz kedden délután Dalmáciában, miután a térségen jégesővel és villámlással kísért vihar vonult át - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap. Tűz van Čiovo szigetén, Orebić térségében és Kaštel Šućuracnál is. A legsúlyosabbnak egyelőre a Čiovón kialakult helyzet...
2026. JÚNIUS 30.
[ 21:32 ]
Fenntartotta a születési jogon járó állampolgárság intézményét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, és elutasította Donald Trump elnök jogkorlátozásra irányuló törekvését kedden. A bírói tanács szerint az alkotmány 14. kiegészítésének állampolgárságról szóló cikkelye világosan rendelkezik. "Az...
2026. JÚNIUS 30.
[ 19:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó