Világ
Új vezetésű ukrán delegáció indult az Egyesült Államokba az ukrajnai háború lezárásáról szóló béketárgyalásokra
Betűméret:             

Ukrajna új vezetésű delegációt küldött az Egyesült Államokba az ukrajnai háború lezárásáról szóló béketárgyalásokra, a küldöttséget Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vezeti a lemondott Andrij Jermak helyett. Ez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati bejelentéséből derül ki, amelyet a közösségi médiában tett.

Zelenszkij kiemelte: a tárgyalócsapat feladata, hogy „gyors és érdemi lépéseket” dolgozzon ki a rendezés előmozdítására és a „méltó béke” elérésére. Ukrajna továbbra is a lehető legkonstruktívabb módon működik együtt az Egyesült Államokkal – fogalmazott az ukrán elnök.

A hamarosan sorra kerülő ukrán-amerikai tárgyalásokon részt vesz Andrij Hnatov vezérkari főnök is. A delegációt Umerov vezeti, akit Zelenszkij a pénteken lemondott Jermak helyére nevezett ki.

A delegáció már úton van – jelezte az ukrán elnök.

Az Egyesült Államokban folyó béketárgyalásokon a feleknek több vitás kérdést is rendezniük kell, miután az ukrán elnök kérésére a héten Genfben amerikai és európai partnerei átdolgozták Donald Trump amerikai elnök 28 pontos békejavaslatát.

Jermak annak hatására mondott le hivataláról, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) tisztségviselői házkutatást tartottak nála. A hatóságok később közölték, hogy nem gyanúsították meg a nemrég az energetikai szektorban feltárt – nagy visszhangot kiváltó – korrupciós ügyben. Jermak utódjának, Umerovnak a neve is felmerült korábbi korrupciós nyomozásokban, ő azonban minden vádat tagadott. Az RNBO titkára az utóbbi évben több alkalommal is tárgyalt orosz tisztviselőkkel Isztambulban; ezek eredményeként fogolycserék és elesett katonák átadása valósult meg. Umerov közölte, hogy washingtoni útján „a következő lépésekről” kíván egyeztetni egy igazságos és tartós béke érdekében, írja a hirado.hu portál.

Oroszország békefeltételei között továbbra is szerepel Donyeck és Luhanszk megyék azon területeinek átadása is, amelyeket eddig nem tartott ellenőrzése alatt, valamint az, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-csatlakozás lehetőségéről. Kijev továbbra is elutasítja Moszkva követeléseit.

A jövő hét első felében amerikai tisztviselők Moszkvába is ellátogatnak további egyeztetésekre. Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, hogy nyitott a tárgyalások folytatására.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz–ukrán energiaipari tűzszünetről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban. Az ukrán elnök kijelentette: vasárnap „mindenkit...
2026. OKTÓBER 12.
[ 12:51 ]
Észak-Korea hétfő reggel több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – közölte a dél-koreai hadsereg. A rakétákat Phenjan térségéből lőtték ki, és legalább az egyik több mint 900 kilométert tett meg a levegőben. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a rakétaindítás...
2026. OKTÓBER 12.
[ 8:24 ]
November 1-jétől hivatalosan is életbe lép a szigorítás, amely teljesen kizárja a legfiatalabbakat a közösségi oldalakról. A friss rendelet szerint a szolgáltatóknak technikai szűrőkkel kell megakadályozniuk a hozzáférést. Vége a végtelen görgetésnek, tilos az élő közvetítés, a 15 év alattiak pedig egyáltalán nem...
2026. OKTÓBER 11.
[ 22:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó