Világ
Irán megerősítette legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei halálát
Betűméret:             

Az iráni állami televízió is megerősítette a legfőbb vallási vezető, Ali Hamenei halálhírét. A bejelentés után ünneplők és gyászolók tömegei lepték el az utcákat.

Helyi sajtóhírek szerint vasárnap reggelre azonban már inkább a kormánypárti gyászolók maradtak az utcákon.

Közben Donald Trump amerikai elnök azt üzente Teheránnak, hogy az Egyesült Államok soha nem látott erőt fog alkalmazni, ha Irán légicsapást mér az Egyesült Államok érdekeltségeire vagy Izraelre válaszul a szombati támadásra és az ajatollah halálára. Az Iráni Forradalmi Gárda ugyanis megfenyegette az Egyesült Államokat és Izraelt is Ali Hamenei halála után, írja az Euronews.

A Truth Socialon Trump azt írta: "Irán állítása szerint keményen visszavág. Jobb ha nem teszik, ha mégis, mi olyan erővel vágunk vissza, amit még senki nem látott"

Az amerikai elnök a CBS News-nak úgy nyilatkozott, hogy "az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított összehangolt légi- és rakétacsapások növelték a konfliktus diplomáciai rendezésének esélyét."

Trump szerint a katonai akciók "közelebb hozhatják" Teheránt egy olyan megállapodáshoz, amely "helyes a régió és az Egyesült Államok számára", mivel Irán "nagyon súlyos vereségeket szenved". Az elnök azt mondta: a diplomáciai megoldás esélye most "jelentősen nagyobb", mint egy nappal korábban.

A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 1413. hivatali napját tölti pénteken, és így a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb kormányává vált. A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:38 ]
A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések. Az olasz tartományok közül elsőként a tervek szerint az északi...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:42 ]
Nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a Ceutában július végén történt tömeges határsértések mögött - jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházában csütörtökön Madridban. "Senki sem szolgáltatott a kormánynak olyan bizonyítékot, amely arra enged következtetni, hogy a Ceutába irányuló...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 14:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó