Világ
XIV. Leó pápa nem akar vitába szállni Donald Trumppal
Betűméret:             

Nem akar vitába szállni a pápa az amerikai elnökkel. Az afrikai körúton járó XIV. Leó a Kamerunból Angolába tartó repülőgépén szombaton újságíróknak azt mondta, nem voltak pontosak azok a tudósítások, amelyekből úgy tűnt: vitázik Donald Trumppal.

A pápa csütörtöki kameruni prédikációjában egy „maroknyi zsarnok által megtépázott világról beszélt”, és bírálta azokat a vezetőket, akik dollármilliárdokat költenek háborúkra. A beszédről beszámoló tudósítások ezt úgy értékelték, mintha XIV. Leó az amerikai elnök múlt vasárnapi bejegyzésére reagált volna, amelyben Donald Trump a bűnözés elleni fellépésben „gyengének”, külpolitikai kérdésekben pedig „csapnivalónak” nevezte a pápát Truth Social oldalán, írja az MTI.

„Úgy tűnt, mintha vitába akarnék szállni Donald Trumppal, pedig ez egyáltalán nem áll érdekemben” – mondta pápa. Hozzátette: a prédikáció szövege már két héttel ezelőtt elkészült, még azelőtt, hogy az elnök bármilyen megjegyzést tett volna róla vagy békeüzenetéről.

Trump bejegyzése után a pápa a Reuters hírügynökségnek adott interjúban leszögezte: ezután is bírálni fogja az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúját. Az amerikai elnök, azután, hogy hozzászólását hétfőn levették az oldalról, kedden megismételte a pápával szembeni bírálatát.

A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 1413. hivatali napját tölti pénteken, és így a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb kormányává vált. A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:38 ]
A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések. Az olasz tartományok közül elsőként a tervek szerint az északi...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:42 ]
Nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a Ceutában július végén történt tömeges határsértések mögött - jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházában csütörtökön Madridban. "Senki sem szolgáltatott a kormánynak olyan bizonyítékot, amely arra enged következtetni, hogy a Ceutába irányuló...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 14:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó