Kultúra
A hétvégén Szent István-napja és az Új kenyér ünnepe Magyarkanizsán
Betűméret:             

Öt koncert, két bábszínházi előadás, egy táncprodukció, mindez két nap alatt, augusztus 20-án és 21-én Magyarkanizsán, a Szent István-nap és Újkenyér-ünnep keretében. A részletes programot Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja ismertette önkormányzati sajtótájékoztató keretében.

A magyarkanizsai Szent István-nap és Új kenyér ünnep a régióban az egyik legszebb szabadtéri rendezvény, amely igyekszik olyan kínálatot biztosítani, hogy minden generáció megtalálja benne a neki tetszőt, mondta Vranić Váradi Lívia. Az idén kétnapos lesz az önkormányzati rendezvény és már augusztus 20-án, Szent István napján megkezdődik, azaz szombaton is lesznek programok a kis parkban a hagyományos kiállítás mellett.

Augusztus 20-án, szombaton 18 órakor Hímzett hétköznapok címmel falvédőkből nyílik kiállítás a Dobó Tihamér képtárban. A tárlat a rendezvény teljes ideje alatt nyitva áll a látogatók előtt, tehát nemcsak szombaton, hanem vasárnap is a programok ideje alatt.

A gyermekes családokat várják szeretettel a városháza előtti parkba szombaton, ahol 19 órától két bábelőadásra is sor kerül. Ezek címe: Szerencsés Jankó, illetve A róka, a macska és a kakas. A produkciókat a Jancsi Bohóc Bábszínház mutatja be.

20 órától a környék egyik legkedveltebb zenekara muzsikál majd, a Night Cruisers Band. A koncertet 21 órától egy rövid időre megszakítják, hogy a közönség kivetítőkön élőben követhesse a budapesti tűzijátékot.

Már szombaton is lesz étel és italkínálat a kis parkban. A lacikonyha hagyományos finomságai mellett ételkülönlegességek is kaphatóak lesznek.

Augusztus 21-én a program a kenyérszenteléssel kezdődik 8.30-kor a katolikus Szent Őrangyalok-templomban, majd 9.45-től a pravoszláv Szent Mihály Arkangyal-templomban.

A családi programok délután 4 órakor indulnak a városközpontban. Gyermek kézműves-foglalkozások, vetélkedők kezdődnek a kis parkban a Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesülete, valamint a Gyöngyszemeink óvoda közreműködésével. A legkisebbeknek 17.30-tól megszervezik a Ringató foglalkozást, ami remélhetőleg olyan sikeres lesz, mint tavaly, amikor kétszer is elő kellett adni a nagy érdeklődésre való tekintettel.

A népszerű magyarországi Apacuka zenekar gyermekkoncertet tart 16 órától, s legnépszerűbb dalaikat hozzák majd el Magyarkanizsára. A koncert után eredményhirdetés lesz, amikor megtudhatják, kik lettek a képzőművészeti pályázat legjobbjai. A fődíjak mellett minden résztvevő gyerek kap egy szerény ajándékot.

Az ünnepnapon a néphagyományokra is oda figyeltek a szervezők. Idén ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a topolyai Cirkalom Táncegyüttes. Műsorukat a népszerű Fokos zenekar kíséri majd, de fellépnek e helybeli Tisza Néptáncegyesület gyermektáncosai is.

17.30-tól a retro slágerek kedvelői lesz a színpad előtti tér. A Dívák Show keretében először láthatja vajdaságban a közönség a három csodálatos hangú, irigylésre méltóan szép, mindig elegáns művésznőt: Détár Enikőt, Ladinek Juditot és Sári Évit.

Az ünnepélyes kenyérszegésre fél 8 körül kerül sor, s ekkor hangzik el a polgármesteri beszéd is.

A rendezvény sztárfellépői a Honeybeast zenekar lesz, akiknek a slágereit a fiatalok mellett a bizonyára az idősebbek is ismerik és szeretik. A koncert 20 órakor kezdődik, s amit 21.30-kor az ünnepi tűzijáték zár. A tűzijátékkal azonban még nem lesz vége a műsornak, hisz 22 órától a Mosaic Party Band lép fel. Őket is jól ismerheti a közönség, habár fiatalokról van szó, gyakran lépnek fel, s teremtenek igazi utcabáli hangulatot.

A kísérő rendezvények sorában idén sem marad el a legszebb kenyér versenye, amit most is meghirdettek. A kenyereket a városháza parkolójában felállított házakba vihetik majd a pékek, egyesületek vagy magánszemélyek.

Idén is megszervezik a színes kézművesvásárt, vidámpark is várja a legkisebbeket, de vasárnap is nagyon gazdag lesz a gasztronómiai kínálat is.

Felhívják a polgárok figyelmét, hogy a rendezvények miatt vasárnap reggel 5 órától hétfő reggel 5 óráig a városháza előtti útszakasz le lesz zárva egészen az idősek otthonáig. Köszönik a polgárok megértését, s mindenkit szeretettel várnak a Szent István-nap és újkenyér ünnepre.

Németh Ernő
Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó