Kultúra
Meghalt Bogdán József költő, katolikus pap
Július 4-én helyezik örök nyugalomra Nagybecskereken
Betűméret:             

A Nagybecskereki Egyházmegye vasárnap éjszaka tudatta, hogy életének 67. évében, papságának 40. évében elhunyt Bogdán József pápai káplán, a Szeged-Csanádi székes káptalan tiszteletbeli kanonokja, nyugalmazott plébános.

Bogdán József 1956. január 12-én született Zentán. Mostoha gyermekkora volt, miután édesanyja négyéves korában, 27 évesen meghalt, iszákos apja nem törődött velük, két testvérével durva, analfabéta és ateista nevelőszülőkhöz került, akik 1970-ben elküldték őket maguktól.

Az általános iskolát Magyarkanizsán és Nagybecskereken végezte, majd a szabadkai Szent Pál Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban szerzett teológiai és filozófiai diplomát a horvátországi Diakováron, abban az évben szentelték pappá is.

Irodalommal is foglalkozott, tizenegy verseskötete, egy verses irodalmi dokumentumkötete és két szociográfiai munkája jelent meg.

1999-től tagja a Magyar Írószövetségnek.

Bogdán Józsefet július 4-én 13 órakor ravatalozzák fel a nagybecskereki székesegyházban, majd a 15 órakor kezdődő engesztelő gyászmisét követően a nagybecskereki temető papi kriptájában helyezik örök nyugalomra.

Megrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Borban, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett az ügyben. A szerbiai bányavárosnak Magyarország 1979-ben ajándékozott Radnóti-szobrot, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak a meggyilkolt költőnek,...
2026. AUGUSZTUS 6.
[ 12:49 ]
Csütörtökön kezdődik Oromon a tizenkettedik Malomfesztivál, amely augusztus 6-a és 8-a között koncertekkel, irodalmi programokkal, műhelyfoglalkozásokkal, színházzal és közéleti beszélgetésekkel várja a látogatókat. A természetközeli, közösségi fesztivál idei kínálatában a Híd Kör Egyesület és a MALTER...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:34 ]
Elindult a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Mohács 500 projektjének honlapja, amely az intézet által koordinált feladatokon és megvalósult eredményeken keresztül mutatja be a mohácsi csata kutatásának legújabb eredményeit, valamint a jubileumi programsorozat legfontosabb kezdeményezéseit - tudatta a NÖRI kedden az...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó