Kultúra
Kortárs színházi élmény Szabadkán: Indul a 17. Desiré Central Station fesztivál
Betűméret:             

Színvonalas és izgalmas előadásokkal várja a nézőket november 18-a és 23-a között a Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán.
A tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő kortárs színházi fesztivál idei alcíme „Lupus in fabula” – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Urbán András, a Desiré igazgatója.

A fesztiválon szerbiai, franciaországi, szlovén, magyarországi és romániai társulatok lépnek színpadra. A program zárásaként a Szabadkai Big Band koncertje várja a közönséget a Kosztolányi Dezső Színházban.

„A zárópartit megelőzően a Szabadkai Big Band koncertje lesz 19 órától. Idén is lesz Desiré Akadémia, könyvbemutatók, beszélgetések a vajdasági magyar és a szerbiai színház helyzetéről, illetve egy francia workshop is. A Desiré Akadémia részletes programját később ismertetjük” – mondta Urbán András.

A sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Desiré évről évre megőrzi magas színvonalát, annak ellenére, hogy egyre kevesebb anyagi forrás áll rendelkezésre.
A fesztivál fő támogatója továbbra is Szabadka város önkormányzata, amely idén 3 millió dinárral járult hozzá a rendezvényhez.

„Kezdetben hatmillió dinár jutott a fesztiválra, mára ez az összeg a felére csökkent” – tette hozzá a fesztiváligazgató.

Hozzátette, hogy az idei évben a Szerb Kulturális Minisztérium nem szerepel a támogatók között, mivel a kisebbségi kulturális és kortárs színházi pályázatok még nem kerültek kiírásra.

A Desiré Central Station 2025 programja:

November 18., kedd
19:00 – Jadran Színpad
Atelje 212 Színház (Belgrád)
AZ ÉN SZÍNHÁZAM – szerzői projekt
Írta és rendezte: Boris Liješević

21:30 – Kosztolányi Dezső Színház
Valentina Cortese (Franciaország/Olaszország)
LENTO E VIOLENTO
Alkotó és előadó: Valentina Cortese

November 19., szerda
19:00 – Kosztolányi Dezső Színház
Valentina Cortese (Franciaország/Olaszország)
LENTO E VIOLENTO
Alkotó és előadó: Valentina Cortese

November 20., csütörtök
19:00 – Jadran Színpad
Slovensko mladinsko gledališče (Ljubljana)
INKUBÁTOR – Altató azoknak a gyerekeknek, akik a halál nyelvét előbb tanulták meg, mint a szavakat
Rendező: Oliver Frljić

21:00 – Kosztolányi Dezső Színház
TranzDanz (Budapest)
HERMÉSZ
Koreográfus: Kovács Gerzson Péter

November 21., péntek
19:00 – Kosztolányi Dezső Színház
Kolozsvári Állami Magyar Színház (Románia)
Jon Fosse: ÉN VAGYOK A SZÉL
Rendező: Tompa Gábor

21:00 – Jadran Színpad
Jasna Žmak: THIS IS MY TRUTH, TELL ME YOURS

November 22., szombat
17:00 és 20:00 – Kosztolányi Dezső Színház
Örkény István Színház (Budapest)
A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA
Jászberényi Sándor írásai alapján
Rendező: Polgár Csaba

22:00 – Jadran Színpad
Újvidéki Színház
CABARET PICCOLO GRANDE: UTÓPIA – work in progress
Rendező: Urbán András

November 23., vasárnap
19:00 – Kosztolányi Dezső Színház
SZABADKAI BIG BAND – koncert
Vezényel: ifj. Kucsera Géza

A Desiré Akadémia idén is színes kísérőprogramokat kínál: workshopok, könyvbemutatók és szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket.

A teljes árú jegyek 1000 dinárba kerülnek, a foglalásokat október 23-án 14 órától fogadják.
További információk és részletes program elérhető a www.desirefestival.eu oldalon, valamint a Facebook és Instagram oldalakon.

A fesztivál szervezője a Kosztolányi Dezső Színház és a Desiré Egyesület a Kortárs Művészetért.
Fő támogató: Szabadka Város
Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Nemzeti Tanács, Teatroskop
Szponzorok: SAT-TRAKT, Hotel Patria, Venera Bike d.o.o., Magyarország Főkonzulátusa Szabadka, Sagmeister Borászat, Klein House, Borkastély, The Spirit of Schultz, PR Kolači Farkaš
Médiapartnerek: Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Szabadkai Magyar Rádió, RTV YuEco, Vajdasági Rádió és Televízió
Partnerek: Szabadkai Népszínház, Kortárs Galéria Szabadka

Fehér Szilvia
Elhunyt Jónás Gabriella - illusztráció
2026. MÁJUS 20.
[ 18:46 ]
Hatvannégy éves korában ma elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. A hírt a Nézőművészeti Kft. jelentette be, melyet 2009-ben alapított Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter. Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán. Édesapja Scherer József, édesanyja Jány Zsuzsanna. A...
2026. MÁJUS 19.
[ 16:12 ]
A Vatikánnak nem sikerült levédetni Michelangelo nevét, miután egy azonos nevű olasz idegenforgalmi csoport a védjegykérelem miatt bírósághoz fordult. A Szentszék védett márkanévnek akarta nyilváníttatni Michelangelo nevét annak latin változatában. A Michelangelus név bejegyzése érdekében a Szent Péter-bazilika...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:26 ]
Egészségi problémák miatt kénytelen volt lemondani részvételét Barbra Streisand a 79. Cannes-i Nemzetközi Fesztiválon, amelynek szombati záróünnepségén tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vett volna át. "Orvosaim tanácsára, miután a térdsérülésem utáni lábadozásomat folytatom, sajnos nem tudok idén részt venni a...
2026. MÁJUS 18.
[ 11:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó