Magyarország
Bóka János: Magyarország az Európai Unió versenyképességének erősítésén fog dolgozni az elnökség idején
Betűméret:             

Budapest az Európai Unió versenyképességét igyekszik fejleszteni az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége idején - szögezte le Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben szerdán.

Sajtótájékoztatóján a miniszter vázolta a júliusban Magyarországon tartandó informális miniszteri megbeszélések ütemtervét Ezek célja, mint mondta, az EU versenyképességének és politikai irányának formálása.

Bóka János emellett kitért több, a magyar kormány világpolitikai ügyekben kialakított álláspontjára, a többi között az ukrajnai konfliktusra is, amellyel kapcsolatban leszögezte: Magyarország célja továbbra is a konfliktus lezárása és a hosszú távú béke.

A miniszter sikeresnek nevezte az eddig megtartott informális miniszteri megbeszéléseket, és elmondta: a hónap végéig Magyarországra jönnek mások mellett az EU környezetvédelmi miniszterei, valamint megbeszélést tartanak az igazságügyi és belügyminiszterek is.

A környezetvédelemmel kapcsolatban a többi között a vízgazdálkodás fontosságát hangsúlyozta mint a tárcavezetők egyik napirendi pontját és a magyar elnökség fontos témáját, a bel- és igazságügyekkel összefüggésben pedig elmondta, hogy a miniszterek az uniós igazságügyi szervek közötti együttműködésről, illetve a mesterséges intelligenciának a bírósági eljárásokban játszott szerepéről is egyeztetnek. Hozzátette: megbeszéléseket folytatnak majd a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, valamint a migráció ügyéről, amely a magyar elnökség egyik prioritása.

A magyar elnökség témáira kitérve Bóka János leszögezte: Magyarország igyekszik előmozdítani a tárgyalásokat az uniós védelmi és biztonsági ügyekben, és reméli, hogy a félév során "eredmények születnek" ezen a területen.

"A magyar elnökség politikája és kommunikációja karakterisztikus, ugyanakkor Magyarország tisztában van az elnöki tiszttel járó felelősséggel, ami az uniós intézmények közötti együttműködést és közvetítést illeti. Ez a két dolog tehát nem összeegyeztethetetlen: megtarthatjuk a karakterisztikus vonalat, miközben felelősségteljes elnökséget folytatunk" - jelentette ki.

A Magyarország ellen 2018-ban indított, az EU-ról szóló szerződés hetes cikke szerinti eljárással kapcsolatban elmondta, a következő tanácsi meghallgatásokra vélhetően a magyar ciklust követően kerül sor, azonban, mint mondta, nincs ellene annak sem, hogy ezalatt a hat hónap alatt is rendezzenek ilyen meghallgatást.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai útjával kapcsolatban Bóka János elmondta, a látogatás "nem ütközik semmilyen nemzetközi, illetve uniós jogszabályba", és hangsúlyozta: amennyiben az Európai Unió tenni akar az ukrajnai konfliktus lezárásért, "akkor nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat Moszkvával".

A kijevi gyermekklinika elleni támadást érintő újságírói kérdésre a miniszter válaszában aláhúzta: az ilyen jellegű, megrázó atrocitások is csak azt mutatják, hogy mielőbbi szükség van a békére.

A magyar miniszterelnök kijevi látogatásával kapcsolatban azt mondta, új fejezet nyílt Budapest és Kijev kapcsolataiban, a pekingi útra kitérve pedig hangsúlyozta: "ha valóban tartós békére törekszünk (Ukrajnában), nem hagyhatjuk ki Pekinget".

Bóka János leszögezte azt is, hogy a magyar kormányfő - noha ez nem lett volna kötelessége - a moszkvai látogatás után értesítette annak tartalmáról az uniós vezetőket. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren, írja a hirado.hu. A zászlót a...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:16 ]
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden este megbeszélést folytatott Emanuel Macron francia elnökkel egy munkavacsora keretében Párizsban. A találkozó előtt a magyar miniszterelnök az európai migrációs helyzetről beszélt Marine Le Pennel, a Nemzeti Tömörülés frakcióvezetőjével a francia Nemzetgyűlés...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:07 ]
A forradalmunk és szabadságharcunk eszményei és értékei arra köteleznek bennünket, magyarokat, hogy olyan Európai Unióért, és benne egy olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat – mondta az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os...
2024. OKTÓBER 22.
[ 21:29 ]
Beolvasás folyamatban