Magyarország
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását
Betűméret:             

Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős korábbi államtitkára letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztályának keddi tájékoztatása szerint a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás, közölte az MTI.

Mint írják, a megalapozott gyanú szerint az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.

A 2025. július 1-jétől meghirdetett egyedi pályázati kérelmeket érdemi elbírálás nélkül teljesítették, és a kezelt vagyont a 2026-os országgyűlési választások kampányköltségeinek fedezésére, valamint a kérelmezők személyes céljaira fordították.

A gyanúsítottak és társaik a vagyon politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében kettős eljárásrendet működtettek, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól. A jogszabályok értelmében „a volt miniszter és az alap alelnöke a pályázatok elbírálásában nem vehetett volna részt, a támogatásokról szóló döntéseket azonban ténylegesen nem a kollégium hozta meg, hanem a férfi gyanúsított és esetlegesen más személyek határoztak”. A döntések a formális eljárást, több esetben pedig a kérelem benyújtását is megelőzték.

Az NKA által kezelt vagyont az ideiglenes kollégium neve alatt kiállított támogatói okiratokkal 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben használták fel a törvényben meghatározott céloktól eltérően, amivel a központi költségvetésnek 17,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak – olvasható a közleményben.

A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, valamint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott, ezért a nyomozási bíró korábbi döntését helybenhagyta.

A fellebbezések kapcsán eljáró Kecskeméti Törvényszék döntése végleges.

Fejes Pétert, a Vas megyei főügyészség korábbi főügyészhelyettesét javasolta Magyarország legfőbb ügyészének hétfőn Baka András köztársasági elnök. Az államfőnek azután kellett új jelöltet állítania, hogy az Országgyűlés szeptember végén ismét elutasította korábbi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt. Fejes...
2026. OKTÓBER 12.
[ 13:26 ]
Talán már a jövő héten találkozhatok Brüsszelben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - jelezte Magyar Péter a Helsingin Sanomat finn újságnak adott, szombaton megjelent interjúban. A miniszterelnök az alkotmány teljes újraírását kormánya egyik legfontosabb feladatának nevezte. A kormányfő az interjúhoz fűzött, a...
2026. OKTÓBER 11.
[ 19:21 ]
Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Rákay Philip egyik cégének korábbi, rácalmási földvásárlása ügyében. A nyomozás tényét a rendőrség is megerősítette a Telexnek. Az eljárás egy magánszemély feljelentése alapján indult. Az ügy középpontjában a Rákay Philip...
2026. OKTÓBER 10.
[ 19:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó