Sport
Asztaliteniszezni tanítják a zentai kisdiákokat
Betűméret:             

Látványos bemutatót tartottak kedden délután a Zentai Asztalitenisz Klub edzői a Thurzó Lajos Általános Iskola diákjai számára, egy Magyarország és Szerbia között megvalósuló IPA-projekt keretében, amely a Határon átnyúló iskolai asztalitenisz program folytatása fogyatékos és ép tanulók részvételével nevet viseli.

Az európai uniós program augusztus elején kezdődött, melynek kapcsán Vígi László, a Zentai Asztalitenisz Klub (ATK) projektmenedzsere hírportálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a projekt keretében ez volt az első iskolai bemutató, amelyen mintegy 90 általános iskolás diák vett részt.

Hozzátette, hogy a 16 hónapon át tartó program ideje alatt összesen 12 ilyen bemutatót rendeznek majd a község területén lévő iskolák alsós diákjai számára.

A határon átnyúló uniós program mindhárom partnerének – a szegedi, a horgosi és a zentai asztalitenisz klubnak – a projekttel elsődleges célkitűzése a sportág népszerűsítése mellett az utánpótlásbázis növelése.

Vígi elmondta továbbá, hogy a 6-9 éves ép és fogyatékkal élő diákok érdeklődését szeretnék felkelteni, az utánpótlás kinevelése céljából. Másrészt azt szeretnék, ha a már gyakorló sportolók nem csak a különböző versenyeken találkozhatnának egymással, hanem kötetlen hangulatú körülmények között is.

– Horgoson, Szegeden és Zentán is szervezünk számukra egy ilyen találkozót – nyilatkozta a projektmenedzser.

Šećerov Andrea, a Zentai Asztalitenisz Klub egyik edzője elmondta: azt szeretnék, hogy a megjelent gyermekek közül mind többen kezdjenek el foglalkozni ezzel a sporttal.

Horváth Zsolt
A TSC nyerte a Szerb Szuperliga észak-bácskai rangadóját, újabb jelentős téve ezzel a bennmaradásért folytatott harcban. A szabadkaiak korán vezetéshez jutottak, a TSC azonban fordítani tudott és végül 4:1 arányban nyertek. A Spartacus számára csak akkor maradt volna matematikai esély a bennmaradásra, ha nyerni tudnak. Az...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 8:35 ]
Február után márciusban is Szoboszlai Dominik lett a hónap legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-nál, összességében már ötödször ebben az idényben. A klub honlapján megjelent közlemény szerint a magyar válogatott csapatkapitánya a szurkolói szavazatok csaknem kétharmadát szerezte meg,...
2026. ÁPRILIS 23.
[ 21:59 ]
A Laureus-díjat minden évben a megelőző év kiemelkedő sportolói, illetve sportcsapatai, sportszervezetei kapják. A díjat 1999-ben közösen alapította a DaimlerChrysler és a Richemont a Mercedes-Benz, az International Watch Company és a Vodafone támogatásával. Egyéniben idén a teniszezők domináltak, a férfiaknál Carlos...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó