Szerbia
A kormány jóváhagyta: A szerbiai autópályákon 130 kilométerre emelik a haladási sebességet
Betűméret:             

A szerb kormány mai ülésén jóváhagyta a közúti közlekedésbiztonságról szóló törvény módosításait, amelyek lehetővé teszik az autópályán a 130 kilométeres óránkénti haladási sebességet.

A törvényt azért hozzák meg, hogy összehangolják a sebességkorlátozást az európai uniós országokban érvényes korlátozással, közölte a kormány.

Ezek alapján az eddig megengedett 120 kilométeres óránkénti sebességet 130-ra emelik.

A B92 arra emlékeztet, hogy az illetékes minisztérium még tavaly kérte a Belügyminisztériumtól, mérje fel, hogy az autópályák mely szakaszain emelhető 120-ról 130 kilométerre az óránkénti sebesség.

Hogy melyik szakaszokon lesz lehetséges a 130 kilométeres óránkénti haladási sebesség, az az elemzés után derül ki. Miután megváltoztatják a törvényt, le kell cserélni a jelzőtáblákat is az autópályákon.

A szakemberek szerint a szerbiai autópályák nincsenek rossz állapotban, vagyis emelhető a haladási sebesség, de mindenképp újabb ellenőrzéseket kell végezni. A megengedett haladási sebesség növelése leginkább a turistáknak és az átutazóknak felel meg, másrészről viszont a magasabb sebességgel nő a balesetek kockázata is.

Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Tanács tagja nemrég kijelentette: a szakmának komolyan meg kellene gondolnia, hogy elfogadja-e azt a kezdeményezést, amely 120-ról 130-ra emelné az óránkénti haladási sebességet.

„Figyelembe kell venni azt is, hogy Európában az autópályák java három- vagy többsávos, míg a szerbiaiak csak kétsávosak. Az utak és a járművek állapotát sem szabad figyelmen kívül hagyni. A lehetséges megoldások egyike lehetne, hogy meghagyják a 120 kilométeres sebességkorlátozást, de a törvénnyel egyes szakaszokon lehetővé tennék a sebességet 130 kilométeres haladási sebességet is”, ajánlotta Okanović.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter felmentését kéri a szerb kormánytól a Szerbiai Földmérési Szervezetek Egyesülete. A szervezet szerint erre a jogellenes építkezések, az ingatlan-nyilvántartás és a szakmai hatáskörök szabályozása terén hosszabb ideje fennálló problémák...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:29 ]
Szerbiában jelenleg tíz szabadtéri tűz aktív, a legsúlyosabb a helyzet a Delibláti-homokpusztán és a Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységben. Ivica Dačić belügyminiszter közlése szerint lakóházak és települések nincsenek veszélyben, az oltást azonban jelentősen nehezíti a nehezen megközelíthető terep. A...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó