Szerbia
Vojnić: Van előrelépés, a Horvát Nemzeti Tanács nem áll el a szavatolt parlamenti mandátumtól
Betűméret:             

Jasna Vojnić, a Horvát Nemzeti Tanács (HNV) elnöke az Aleksandar Vučić szerb elnökkel folytatott keddi tárgyalásai után kijelentette, három évvel a szerbiai és horvátországi kisebbségek helyzetéről szóló nyilatkozat aláírása után számos kérdésben előrelépés történt, továbbra is kulcsfontosságú marad azonban a horvát kisebbség szavatolt parlamenti mandátumának a kérdése.

Vojnić elmondta, a mai találkozó apropója az volt, hogy kifejezzék köszönetüket Vučić elnöknek, amiért a szerb kormány eszközöket különített el Josip Jelačić bán szülőháza egy részének megvásárlására.

Tomislav Žigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV) elnöke ma úgy értékelte, hogy a szerbiai elnökség épületében a horvát közösség képviselői és a szerb elnök közötti találkozó konstruktív volt, de ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki, hogy a HINA horvát nemzeti hírügynökség minderről még csak információt sem közölt róla.

A szabadkai székhelyű Horvát Demokrata Fórum (HDF) viszont csodálkozását fejezte ki, amiért Tomislav Žigmanov is a Horvát Nemzeti Tanács azon delegációjának tagja volt, amely ma tárgyalt Aleksandar Vučić szerb elnökkel és felteszik a kérdést, vajon ki “nyomta be” Žigmanovot a küldöttségbe, miután úgy vélik, ő nem képvisel senkit sem.

Az Európai Bizottság továbbra is vizsgálja, hogy Szerbia teljesíti-e az uniós pénzügyi források lehívásához szükséges feltételeket, és egyelőre nem született végleges döntés a kifizetésekről, közölte az RTS. Brüsszel hangsúlyozza, hogy a Velencei Bizottság ajánlásai világos iránymutatást adnak a szerbiai...
2026. MÁJUS 1.
[ 19:28 ]
A szerbiai politikai térben egyre erősödnek a nyári előrehozott választásokról szóló találgatások, jóllehet hivatalos időpont továbbra sincs. A kormányzó Szerb Haladó Párt június végére nagyszabású rendezvényeket jelentett be, miközben a hallgatói mozgalmak újabb megmozdulást helyeztek kilátásba május végére....
2026. MÁJUS 1.
[ 15:04 ]
Az Európai Unió egyelőre felfüggesztette a Szerbiának járó kifizetéseket a növekedési tervből – jelentette be Marta Kos. A döntést azzal indokolta, hogy Szerbia visszalépett az igazságszolgáltatás terén, és amíg ezen nem változtat, nem részesülhet uniós pénzügyi támogatásban. Az Európai Bizottság bővítésért...
2026. MÁJUS 1.
[ 10:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó