A belgrádi Drámaművészeti Kar (FDU) tiltakozó diákjai felfedték akciójuk következő lépését, és vasárnap este közzétették a Levél Szerbia népéhez című közleményt, amelyben gyűlésekre hívják a polgárokat.
Ahogyan az Instagram-oldalukon is írják, mindazt, amit elértek, az önszerveződésnek köszönhetik, amelyet a közvetlen demokrácia és a plenáris ülések elvei szerint valósítottak meg. Ez eltér a képviseleti demokráciától, mivel ebben a rendszerben mindenki egyenlően beleszólhat a döntésekbe, és egyenlő felelősséget vállal az őt érintő ügyekben.
Felhívják a figyelmet a helyi önkormányzatokról szóló törvény 67. szakaszára, amely a polgári gyűléseket a helyi önkormányzatok működésében való közvetlen részvétel egyik formájaként határozza meg.
Emellett hivatkoznak a törvény 69. szakaszára is, amely szerint a polgári gyűlés megvitatja a helyi önkormányzati szervek hatáskörébe tartozó ügyeket, javaslatokat tesz, és többségi szavazással fogadja el az önkormányzati szervekhez vagy hivatalokhoz intézett követeléseket és javaslatokat.
„Tehát ami a diákoknak a plénum, az a népnek a gyűlés” – állapítják meg a blokádban lévő diákok.
Hangsúlyozzák, hogy nem képviselik, nem is akarják és nem is tudják képviselni az általános akaratot, és hogy az állami és társadalmi szintű legfontosabb kérdések megoldása nem hárulhat kizárólag rájuk.
Ezért arra szólítják fel a polgárokat, hogy forduljanak helyi önkormányzataikhoz, és szerveződjenek meg maguk is a közvetlen demokrácia elvei alapján.
„Mindenki a gyűlésekre!” – zárják felhívásukat a blokádban lévő diákok.



Ha megbukik a rendszer, akkor van esély egy jobbra. Persze semmi garancia nincs. Egy lépésre (se) vagyunk a szakadék szélétől, ez az utolsó pillanat, hogy irányt váltsunk.
Ja,akkor normális az normális országban,hogy mindenki lop,meg,hogy mi lesz,ha ezek nem lesznek...Persze,világvége lesz.
És mi lesz ha megbukik a rendszer? Ki jön helyébe, mit ígérnek, kik ők? Miért nem a választásokon ilyen hangosak? Áh! Hagyják már abba, és tanuljanak! A választásokon mutassák be programjukat, és ott győzzenek. Ez most csak káosz és anarchia, hepp-haj, az emberek zsigeri érzékeire játszanak. Ha ilyen úton kerül valaki hatalomra, az is 1 hónapon belül korrupt lesz.
Hátha csak megjelenik ez a hsz. Miből él a tanerő? Két hónapja sztrájkol és kap fizetést?
A taxisok mellett az esernyőárusok, esőkbátosok is nagyon várják a csapadékosnak ígérkező szombatot. Az előrejelzések szerint az időjárás markánsan beavatkozik Szerbia újabbkori történelmébe.
Valakik nagyon fel akarják forgatni az egész keleti blokkot...olyan arab tavasz félét akarnak talán? Görögország, Grúzia, Románia, Szlovákia,Szerbia, Boszniát is destabilizálni akarják...és nagyban készülnek Magyarországon is. A hatalmat csak választások útján lehet megszerezni, különben nem legitim. Ez azért megvan kedves forradalmárok ugye?
Tisztelt Béla, bájos az erőltetett humora, csak éppen semmi köze a cikkben fölvetett témához. Talán ha az azzal kapcsolatos véleményét fejtené ki, még értelmes párbeszéd is kialakulhatna köztünk...
Tisztelt előttem kommentelők,Önöknek úgy látszik ez itt a menyország,a hozzászólásaik alapján. Vagy csak olyan öregek,hogy képtelenek egy kis sétára?
Többségi szavazással? Hogy van ez, hisz a parlamenti ellenzék éppen azt nem akarja elfogadni! Vagy ami nem jó a parlamentben, az jó a tömeggyűlésen? A háború után pont így néztek ki a kommunisták által szervezett piactéri tömeggyűlések, ahogy ezt a naiv művészek most akarják lenyomni az emberek torkán. Ki fogja azokat képviselni, akik nem tudnak vagy nem is akarnak részt venni a POLITIKAI DRÁMAMŰVÉSZEK komédiáJában? Ha ezt komolyan veszik és valaha is megvalósul, abból a végén csak diktatúra keletkezhet.
És a plénum megtartását, jogkörét melyik törvény szabályozza? Aki nincs személyesen ott a plénumon/gyűlésen, az kimarad a döntéshozatalból?