Tudomány
MTA-kutatás: Igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés
Betűméret:             

Igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja által végzett országos reprezentatív felmérés szerint.

Az MTA keddi közleménye szerint az országos telefonos közvélemény-kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, következményeiről és milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről.

A felmérés szerint a magyarok 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a békeszerződést - olvasható a közleményben.

Mint írják, a tanulmány tanúsága szerint a trianoni békeszerződés körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így ez az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak. Körülbelül minden ötödik magyarországi magyarnak jelenleg is van olyan rokona, aki a történelmi Magyarország területén él.

Az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területe 329 ezer négyzetkilométerről (Horvátországot nem számítva 282 ezer négyzetkilométerről) 93 ezer négyzetkilométerre, lakosságának száma pedig 20,8, (18,2 millióról) 7,9 millióra csökkent. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió főből 3,3 millió, vagyis 30,2 százalék volt magyar.

A békeszerződés pontos évszámát (1920) a válaszadók 43 százaléka idézte föl helyesen. A békeszerződés hónapját és napját (június 4.) a válaszadók 30 százaléka mondta meg jól.

A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 10 százaléka nem tudott válaszolni, 54 százalékuk a valósnál kisebb, 5 százaléka pedig nagyobb arányt mondott, míg a megkérdezettek 31 százaléka adott a tényleges értékhez közeli választ.

A legelfogadottabb magyarázat szerint a trianoni békeszerződéshez a háborúban győztes nagyhatalmak geopolitikai törekvései, a szomszédos országok terjeszkedési törekvései és területi igényei, valamint az első világháborús vereség vezetett. E magyarázatokat a válaszadók 70-78 százaléka tartja meghatározó szempontnak.

A túlnyomó többség, 85 százalék azt gondolja, hogy a békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája, ahogy körülbelül ugyanilyen mértékben értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy "Magyar az, akinek fáj Trianon".

A legtöbben a Felvidéken jártak már a történelmi Magyarország területei közül, de a szűk többség Erdélyben is volt már legalább egyszer. Vajdaságban a megkérdezettek alig több mint harmada, Kárpátalján pedig csupán ötöde fordult meg korábban. 27 százalék egyáltalán nem járt még a történelmi Magyarország határon túli területein.

Az országos telefonos kutatást a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport a Soreco Research Kft. közreműködésével végezte 1048 fős reprezentatív mintán. Az eredmények részletes ismertetése a www.trianon100.hu-n olvasható - áll az összegzésben.

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Orbán Gergő által vezetett kutatócsoportja argentin partnerekkel olyan módszert dolgozott ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését, és egyszerre mutat utat a megbízhatóbb mesterséges intelligencia és a biológiai látás pontosabb modellezése felé - közölte a...
2026. OKTÓBER 21.
[ 11:36 ]
Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó