Tudomány
WHO: Akár kétmillió halálos áldozata is lehet a koronavírusnak, mielőtt széles körben alkalmazható lesz a védőoltás
Betűméret:             

A kétmilliót is elérheti a koronavírus halálos áldozatainak a száma, mielőtt széles körben alkalmazzák a sikeres védőoltást, sőt magasabb is lehet, ha nem hoznak összehangolt lépéseket a járvány megfékezésére – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.

„Ha nem cselekszünk, ez a szám, amelyről beszélünk (a jelenlegi halálesetek kétszerese, 2 millió) nem csak elképzelhető, de sajnálatos módon nagyon valószínű lesz” – mondta Michael Ryan pénteki sajtótájékoztatóján.

Az igazgató azután beszélt erről, hogy kilenc hónappal a vírus kínai felfedezése óta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben meghaltak száma megközelítette az 1 milliót.

Ryan szerint nem szabad a fiatalokat okolni a fertőzöttek számának mostani növekedéséért, annak ellenére, hogy növekvő aggodalmakat hangoztatnak amiatt, hogy a fiatalok terjesztik a vírust, miután világszerte enyhítettek a korlátozásokon és karanténintézkedéseken.

„Nagyon remélem, hogy nem kezdünk rájuk ujjal mutogatni” – mondta Ryan.

A veszélyhelyzeti igazgató szerint Európának még sokat kell dolgoznia a helyzet stabilizálásán, és a vírus terjedésének kézbentartásán.

A WHO folytatja a tárgyalásokat Kínával a lehetséges részvételéről a Covid-19 elleni vakcinához való gyors és méltányos hozzájutást segítő COVAX finanszírozási rendszerben - közölte Bruce Aylward magas rangú WHO-tanácsadó.

Kanada megállapodást írt alá az oxfordi székhelyű AstraZeneca céggel 20 millió adag Covid-19 elleni védőoltás megvásárlásáról – jelentette be pénteken Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

A szer az egyik vezető jelölt a védőoltás kidolgozásáért folyó versenyben, jelenleg a tesztelés utolsó stádiumában tart Nagy-Britanniában, a Dél-afrikai Köztársaságban és máshol.

Trudeau egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy az Egyesült Államok vényköteles gyógyszereket akar importálni Kanadából, azt is közölte, hogy Kanada gyógyszerszállításokkal segíteni kíván más országoknak.

„Az Egyesült Államok minden lépését mérlegeljük, amikor a kapacitásainkat bővítjük, de elsősorban a kanadaiaknak akarunk segíteni, és itthon biztosítani a kanadaiak szükségleteit” – szögezte le mindamellett a kormányfő. (MTI)

Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Kollár János, a Princeton Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja vehette át kedden a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat a Families of Varieties of General Type című könyvéért. A díjat az MTA elnöke adta át. Pósfai Mihály emlékeztetett, hogy a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díj...
2026. OKTÓBER 13.
[ 20:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó